DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Bottas: A Haas a negyedik erő, de közel vagyunk

Bár az időmérőn még Valtteri Bottas kvalifikált Kevin Magnussen elé, a finn szerint a rivális istálló áll a nagyok mögött. Az Alfa Romeo viszont közel van, ezért a következő céljuk legyőzni az amerikai brigádot.

Remekelt két Ferrari-partnercsapat a Bahreini Nagydíjon: Valtteri Bottas az Alfa Romeóval az időmérő edzésen hatodik, Kevin Magnussen a Haasszal hetedik lett, a futamon pedig a két Red Bull kiesése után a dán ötödik, a finn hatodik pozícióban ért célba.

„Ha valaki azt mondja nekünk előzetesen, hogy hatodik helyen végzünk a kvalifikáción és versenyen, akkor elfogadtuk volna” – mondta a Racer lapnak Bottas. „És az igazat megvallva mindkét autóval az első tízben végezni sokkal jobb eredmény, mint amihez a csapat az előző pár évben hozzászokott.”



Az a furcsa erőviszony alakult ki Bahrein alapján, hogy a három nagycsapat mögött – akiknek sorrendje szintén megcserélődött – a tavaly még sor végén kullogó Haas és Alfa Romeo áll a negyedik-ötödik helyen.

„Úgy érzem, a következő célként a Haas legyőzését jelölhetjük ki, akiknek erős autójuk van. A Mercedes, a Red Bull és a Ferrari kissé távolabb áll, de mi szinte ott vagyunk a többiek közül az első helyen. Azért ez nem rossz kiindulópont. Úgy vélem, jelenleg a Haas áll ebben a pozícióban. Ha Kevinnek nem lett volna problémája az időmérőn, akkor szerintem nem hoztuk volna a körét, kiindulva a Q2-ből. A futamon is kifejezetten erősek voltak” – mondta Bottas, aki elrontott rajtja során a 14. helyre esett vissza, így lehetősége sem volt Magnussennel csatázni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: