DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Steiner: Büszkék lehetünk magunkra

Hosszú idő után szerzett újra pontokat a Haas istállója. A csapatfőnöke, Günther Steiner úgy érzi, megérdemelték ezt az eredményt, főként a küzdelmes tavalyi esztendő után.

Már a második előszezoni teszten is meglepően jó tempóra voltak képesek a Haas pilótái, végül a szezonnyitón is nagyszerűen teljesítettek. Az utolsó háromnapos teszt előtt visszahívott Kevin Magnussen végül az ötödik helyen zárt, míg Mick Schumacher csak kevéssel maradt le a pontszerzésről.

Günther Steiner szerint álomszerűen alakult a kezdés, és úgy érzi, gyakorlatilag hihetetlen a történetük.

„Ha az elmúlt két évünkre gondolsz, aztán arra, hogy így visszajöttünk, az hihetetlen, nem lehet ilyen történetet írni. A srácok a versenypályán az elmúlt két évben nehéz időszakot éltek át, de lehajtották a fejüket, tanultak, és a bokszkiállások során is nagyon jók voltak, végül minden rendben volt. A tavalyi évet arra használták, hogy felkészüljenek egy jobb autóra, és idén egy igazán jó autót szállítottak. Ez mind a csapaton múlik, így mindannyian nagyon büszkék lehetnek. Ez egyszerűen fantasztikus” – mondta Steiner a Sky Sportsnak.



A Haas számára az idei esztendő kezdete sem volt egyszerű, miután felbontották megállapodásukat a korábbi névadó szponzorral, így viszont Nyikita Mazepin helyett egy új pilótára volt szükségük. Az amerikaiak végül korábbi versenyzőjüket választották, aki a vártnál sokkal hamarabb ráérzett az autóra.

„Kevin fantasztikus munkát végzett. Egy ilyen visszatérésről, szerintem álmodni sem mert volna, de az életben történnek hasonló dolgok. Egy hónappal ezelőtt még teljesen más volt a forgatókönyv, most pedig ötödikek vagyunk. Mick is közel került, az elején egy kicsit jobban küzdött, de csak hozzá kell szoknia. Ez számára is egy jó pozíció, most pedig elemezheti ezt a versenyt, megnézheti, mit tehetett volna másképp, hogy a pontszerző helyen végezzen, de közel került hozzá. Innentől kezdve szerintem ő is éhes a pontokra” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: