DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Hamilton: Agresszívebb leszek idén, meglátjátok!

A hétszeres F1-es világbajnok kihangsúlyozta: nincs benne harag a tavaly év végi történések miatt, de azt is jelezte a bahreini idénynyitó előtt, hogy agresszívebb vezetést láthatunk tőle 2022-ben.

Lewis Hamilton először fog versenyhétvégén indulni azóta, hogy a 2021-es szezonzárón drámai-vitatott körülmények között, az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében elbukta karrierje nyolcadik világbajnoki címét. Természetesen az akkori események, vagyis azok hatásai még a Bahreini Nagydíj előtti sajtótájékoztatón – amelyen a Formula.hu is részt vett – is előkerültek: a brit elmondta, hogy egyáltalán nincs benne harag senki irányába a történtek miatt, nem tud változtatni a múlton, így csak az a fontos, hogy az FIA-val együtt dolgozzanak a csapatok azon, hogy hasonló incidens ne fordulhasson elő.

A Mercedes pilótája azt is kifejtette, hogy nem jelentenek számára extra motivációt a tavaly év végi események: „Nem, nem így működöm. Úgy állok a szezonhoz, hogy próbálok a lehető legjobb lenni, valahogy emelni a szinten és legalább úgy vezetni, ahogy a tavalyi szezon végén. Rengeteg akadály fog elénk kerülni a csapattal való munka során, de ezt imádom. Egyszerűen csak próbálok a lehető legjobb versenyzővé válni idén, még többet tehetek ezért az autóban és azon kívül is.”

hamilton-bahrein-day1-dppi



A Hamilton-féle sajtóbeszélgetés előtt nem sokkal tavalyi nagy riválisa, a címvédő Max Verstappen megkapta azt a kérdést, hogy szerinte a 2021-es események hatására Hamilton agresszívebb lesz-e vele szemben a pályán, mire a holland úgy reagált, hogy ezt a brittől kell megkérdezni. Nos, természetesen neki is szegezték a kérdést a mercedesesnek, hogy keményebb lesz-e a Red Bull-ossal, aki tavaly rendszerint az agresszívebb volt kettejük közül – a brit némi hatásszünet után rövid, de egyértelmű üzenetet küldött a mezőnynek: „Agresszívebb versenyző leszek idén, meglátjátok.”

Hamiltonék számára nem alakult teljesen zökkenőmentesen a téli tesztidőszak: bár radikálisan eltérő koncepcióval rukkoltak elő a második, bahreini gyakorláson, egyelőre a Mercedes szerint vannak problémáik. Ezt a hétszeres világbajnok most is elismételte, ahogy azt is, hogy aligha várható egy csapásra ezek megoldása, de ettől függetlenül nem változtat azon, ahogy a nagydíjhétvégéknek nekivág:

„Nem változik a hozzáállásom. Rengeteget tanultunk a teszt során. Remélem, a srácok előállnak valami megoldással, hogy jobban érezzen magam az autóban, de tudom, hogy nem lesz nagy változás ilyen rövid idő alatt, így a problémák egy része megmarad a múlt hétről. Mentálisan ez arról szól, hogy megpróbáljak mindent kihozni a többi területből. Amit tehetek és amire hatással vagyok, ahogyan én teljesítek az autóban. Próbálok pozitív lenni, együtt dolgozni a csapattal, amely a legjobb csapat, és hálás vagyok a mögöttem álló emberekért, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy valahogy előre tudunk lépni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: