DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Pontosították a biztonsági autós szabályt

Egész pontosan annak szövegezését, így mostantól egyértelműen minden lekörözöttnek vissza kell vennie a körét, ha azt a körülmények lehetővé teszik és arra a versenyirányítás utasítást ad.

Máig tartó komoly vitákat váltott ki a 2021-es évadzáró Abu Dhabi Nagydíj hajrája, amely során úgy indították újra a versenyt a biztonsági autós fázist követően egyetlen körre, hogy csak a vb-címért harcoló és első két helyen haladó Lewis Hamilton és Max Verstappen közötti öt lekörözött vehette vissza a körét és előzhette meg a safety cart, a többi nem. A holland így a frissebb gumikat kihasználva megelőzte brit ellenfelét, s ezzel bezsebelte a világbajnoki győzelmet.

A történtek után rengeteg vita alakult ki a szabálykönyv vonatkozó részlete körül, amely a mondatkörnyezetben nyelvtanilag többféleképpen is értelmezhető „any” szót használta arra vonatkozóan, hogy mely lekörözött autóknak kell megelőzniük a safety cart, ha a versenyirányítás erre utasítást ad: volt olyan nézőpont, hogy a menesztett Michael Masinak joga volt kiválasztani néhányat közülük, de olyan is, amely szerint ebben az esetben az „any” az összes lekörözöttre vonatkozott.

f1-safetycar-abudhabi-dppi



Nos, ezt a szabályt tisztázta az FIA a nemrég kiadott frissített sportszabályzatban: mostantól úgy szerepel a szöveg, hogy „minden az éllovas által lekörözött autónak” vissza kell vennie a körét, ha a versenyirányítás a körülményeket elég biztonságosnak ítélte meg ehhez. Azaz olyan helyzet biztosan nem állhat elő, mint három hónapja Abu Dhabiban, amikor például Verstappen és a harmadik Carlos Sainz között még maradtak lekörözött autók.

A tavalyi események fényében ez a legfontosabb módosítás a szabályzatban, de azért találhatunk még néhány apró változtatást. Például máris hozzányúltak a rövidített versenyekre vonatkozó, kissé túlbonyolított sávos pontrendszerhez: azokon a futamokon, amelyeket a táv 50 és 75 százaléka között intenek le, a negyedik helyért az eredetileg jelzett kilenc helyett tíz, a hetedik pozícióért viszont öt helyett csak négy világbajnoki pont jár majd. Így a teljes kiosztás 19-14-12-10-8-6-4-3-2-1 lesz ilyen esetekben a top 10 számára.

Az új szabályzat immár azt is kiköti, hogy egy piros zászlós megszakítás után legalább egy perccel a start előtt értesíteni kell a csapatokat, hogy álló vagy repülőrajtra kerül-e sor. Szintén apróbb módosítás, hogy mostantól a dobogós ceremónia és a leintés utáni interjúk során az első három helyezettnek teljes overallban kell maradniuk, nem húzhatják le azt a csípőjükig például. Ugyanígy előírássá válik az is, hogy a tv-s interjúk és az FIA sajtótájékoztatóin kötelező a csapat öltözetében megjelenni. A parc fermé-szabályokat is szigorították, vélhetően Verstappen brazíliai „tapogatós” incidense során: mostantól semmilyen módon nem avatkozhatnak bele a vonatkozó procedúrákba a pilóták.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: