DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Brawn szerint lenyűgöző a Mercedes fejlesztése

Megkezdődött az utolsó szezon előtti teszt Bahreinben, ahol az első napon a többség a Mercedes oldaldobozaira figyelt. Az F1 sportért felelős igazgatója szerint egyelőre szabályosak az újítások.

Igaznak bizonyultak a korábbi pletykák, ugyanis a Mercedes egy jelentősen átdolgozott autóval érkezett meg az újabb háromnapos tesztre. A szezonnyitó helyszínén a konstruktőri címvédő autójának oldal dobozait nagyon szűkre szabták, ami később akár vitákra is okot adhat. Legalábbis ezt vetítette előre Ross Brawn, aki úgy véli, egyelőre szabályosnak minősül ez a fejlesztés, de a folytatásban nem elképzelhetetlen, hogy lépni fog az FIA ezen a téren.  

„Azt hiszem, kétségtelen, hogy a Mercedes koncepciójára nem számítottunk, ez a szabályok nagyon szélsőséges értelmezése. Nyilván sok vita lesz az erről, de általában ez történik az új szabályokkal. Próbáltuk lezárni az összes lehetőséget, és higgyék el, több száz kiskaput zártunk be, viszont az F1-ben az innováció mindig szélsőséges lesz. A mi szempontunkból az a kérdés, hogy mindez befolyásolja-e a szabályok célját? A csapatok pedig biztosak akarnak lenni abban, hogy senki nem alkalmaz olyan értelmezést, amit nem éreznek helyesnek” – mondta Brawn az F1TV számára adott interjúban.



„Úgy gondolom, hogy tisztességesnek kell lennünk, szerintem, amikor egy csapat előáll egy ötlettel, innovációval, vagy újdonsággal, nem szabad rögtön büntetni. Ugyanakkor azt hiszem, ahogy egyre inkább megértjük a dolgokat, az FIA, mint a sportág szabályozója mindent tud, így eddig ez rendben van. Persze előfordulhat, hogy egy csapat bejön, és olyan kifogást emel, amit az FIA nem vett figyelembe. Ilyenkor jönnek a gondok, amit már sokszor átéltem. Mikor az ötleted rendben van, a szövetség is beleegyezik, aztán jön egy istálló egy teljesen új személettel és van egy jogos érvük. Biztos vagyok benne, hogy sok vita lesz erről, de ez lenyűgöző egy olyan szabályrendszerhez képest, amiről mindenki azt mondta, hogy túlságosan előírja a dolgokat.” – folytatta.

A szakember szerint jelenleg semmi olyat nem látni a bokszutcában, amely szabálymódosítást vagy pontosítást váltana ki.

„Lehetetlen előre látni a csapatok kreatív mozgásterét. Ha egyszer megkapják a szabályokat, akkor ezer mérnök dolgozik ezeken, így néhány megoldásra őszintén mondom, nem számítottunk. Vissza fogunk menni, hogy megvizsgáljuk ezeket, mert biztosak akarunk lenni abban, hogy fenntartják az új szabályok célját. Az első benyomásaink szerint nincs itt semmi olyan, ami miatt túlzottan aggódnunk kellene, így egyszerűen lenyűgöző látni a megoldások ilyen széles skáláját. Ami szerintem igazi változást jelentett a csapatok számára, az a sok hűtőrendszer-innováció, mivel ez nagyobb mozgásteret adott a tervezésnél” – zárta gondolatait Brawn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: