DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Lewis elképesztően fel van tüzelve”

A Sky Sport F1-es szakértői szerint ha a hétszeres világbajnok azt mondja, hogy frissebb, mint valaha és idén még jobb lesz, mint tavaly, azt nem lehet félvállról venni.

Bár Lewis Hamiltonban még mindig dúl az adrenalin a nem mindennapi módon befejezett 2021-es szezonzáró kapcsán, mégis frissebbnek érzi magát, mint valaha, és köti magát ahhoz, hogy az akkori eset nem fog kihatni karrierjére. A sajtóban egy határozott üzenetet is küldött: „Ha azt hiszitek, hogy amit tavaly év végén láttatok, az volt a legjobb tőlem, csak várjátok ki az idei évet.” 

A Sky Sports F1-es szakértőinek véleménye szerint a brit pilóta kinyilatkoztatása sok mindent elárul arról, hogy milyen mentalitással fog nekiveselkedni az idei évnek. „Amikor Lewis egy ilyen mondattal rukkol elő, azt nem lehet félvállról venni” – vélekedett a királykategóriát több ízben is megjárt Anthony Davidson, aki így folytatta: „Úgy gondolom, elképesztően fel van tüzelve, hogy ezt egyszer és mindenkorra megnyerje, s ebben nehéz lesz neki gátat szabni. Minden bizonnyal úgy fog küzdeni, akár egy felbőszült bika.” 

hamilton-dppi-teszt



Mivel 2022-re egy vadonatúj korszak köszönt be, így egyelőre az erőviszonyokat tekintve nem lehet megjósolni, hogy vajon a Mercedes és a Red Bull fog-e újfent egymással késhegyre menő csatát vívni a végső győzelemért. Davidson úgy véli, brit honfitásra semmit sem akar jobban, mint Verstappent beletiporni az aszfaltba. „Ne kerülgessük a forró kását, abszolút kiraboltnak érzi magát Abu Dhabi miatt, domináns autóval akar feltűnni, és nem is akarja Maxot látni a pályán, ez biztos” – mondta a szakértő. „Csak el akar húzni, eltűnni a messzeségben, s bezsebelni a nyolcadikat” – tette még hozzá. 

Egy másik korábbi F1-es pilóta, Karun Chandhok is elmondta a témával kapcsolatos álláspontját: „Abu Dhabi után két forgatókönyv volt lehetséges: vagy Lewis kiábrándul a sportból, vagy csak meghúzkodták az oroszlán bajszát. Úgy fest, az utóbbi nyert.” 

Ugyan a végleges erősorrend letisztázása még várat magára, de amint március 20-án egymás után kialszanak majd a piros lámpák, a két bajnokaspiránst ismét vad hajszába fog kezdeni. 1996 Formula-1 világbajnoka, Damon Hill is Hamiltonra fogad, kijelentve: „Szerintem Lewis pontosan tisztában van vele, mivel van dolga Verstappen személyében. Max is megmutatta, hogy egy nagyon erős, kompromisszumokat is felrúgó versenyző, de Lewis is tavaly bizonyította, ha kell, igenis oda teszi magát kőkeményen.” 

Idén azonban a 37. életévét betöltő sztárpilótának nem csak a többi csapattal, de saját házon belül is kemény harcra kell számítania, hiszen az eddig Williams színekben tündöklő George Russell bizony kemény dió lehet. „George megkérdőjelezhetetlenül szuper teljesítményt nyújt az időmérőn, nincs kétségem afelől, hogy olyan köröket fog futni, amellyel alaposan meglepi Lewist” – prognosztizálja Paul di Resta, a Force India korábbi tagja. Viszont szerinte az emberek hajlamosak alábecsülni Lewist, hogy mennyire könyörtelenül is tud a versenyeken hajtani, hiszen egy abszolút állat akkor, amikor ki kell préselni a legjobbat versenyautójából. 

Di Resta még ezt is odaszúrta: „Természetesen attól is függ, Lewis milyen gondolkodásmóddal rendelkezik. Úgy tűnik, hogy jó hangulatban van, s még mindig nem kopott meg a tehetsége, ezen kívül pedig fő célként lebeg a szeme előtt, hogy megmutassa, képes nyolcszoros világbajnokká avanzsálni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: