DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Hamilton a teszt leggyorsabbja: „Nem volt sima”

A Mercedesnek akadályokat kellett leküzdenie a barcelonai tesztelés során – az utolsó nap aztán végre elégedett volt a közel 100 kört és legjobb időt teljesítő hétszeres bajnok.

Tizenöt perccel a barcelonai tesztelés vége előtt Lewis Hamilton a legpuhább gumikeveréken 1:19,138-as köridőt teljesített, ezzel a hétszeres világbajnok a három nap leggyorsabb időeredményét produkálta – sőt, szektoridőket tekintve még gyorsabb próbálkozásai is voltak. Ennek ellenére összességében nem volt sima tesztje a britnek, aki egy nappal korábban még az eredménylista utolsó pozíciójában állt.



„Érdekes egy pár napunk volt. Nem ez volt a legegyszerűbb vagy legsimább tesztelés, és egyértelműen le kellett küzdenünk bizonyos akadályokat” – beszélt a Mercedes problémáiról Hamilton a helyszínen nyilatkozva. „Természetesen mindig több kört szeretnénk megtenni, de a maival elégedett vagyok. Azt hiszem, majdnem 100 kört teljesítettem, ami fél nap alatt nem rossz. Az elmúlt két napban kicsit le voltam maradva. Az autó vezetése nagyon eltér a korábbi évektől, a gumik terén ugyanez a helyzet, de dolgozunk rajta.”

Ahogy azt megszokhattuk, mindenki vonakodik attól, hogy a tesztidők alapján következtetéseket vonjon le: „Az első héten ezt még nem lehet tudni. Fogalmunk sincs senkiről, hogy hol áll.”

Hamiltonnak jutott az esőgumik kipróbálása, de a hétszeres világbajnok nem volt megbékélve az ebédszünetben fellocsolt pályával: „Nem volt jó a nedves körözéssel kezdeni a szakaszt, de aztán egyértelműen jobb lett az érzett friss abroncsokon. Jó, hogy a különböző keverékekre sikerült ráérezni. A teljes csapat csodálatos munkát végzett hétvégén, a gyárban levő férfiak és nők is lenyűgözően dolgoztak. Most le kell tölteni a begyűjtött adatokat és amennyin csak lehet, átrágni magunkat jövő héten” – fogalmazott Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: