DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Brawn: Schumacher nem fog dominálni az idén

Bár az utánpótlás szériákban mindig a második szezonjában teljesített erősebben Mick Schumacher, az F1 technikai igazgatója szerint az idei esztendőben erre elég kicsi az esély.

Második idényére készül a Haas pilótájaként Mick Schumacher. A német versenyző az F4-ben, az F3-ban, majd később az F2-ben is a tanulóévét követő idényben vált sikeressé, így ha folytatódik a korábbi tendencia, az idei esztendőben ismét javuló formát mutathat. Erre akár az új szabályok is lehetőséget adhatnak, mellyel az eddig ismert erőviszonyok is könnyen felborulhatnak.

Azt, hogy a mezőny szorosabbá válhat és lehetnek változások a korábbi sorrendet illetően, Ross Brawn is elismerte, arra azonban nem számít, hogy 22 éves pilóta hirtelen a legjobbak közé kerülne a hamarosan kezdődő szezonban.



„Minden győzelmet ki kell érdemelni. Bár nagyon szeretném látni, nem hiszem, hogy idén Mick Schumachert dominálni látjuk majd. Őszintén szólva nem hiszem, hogy a szabályok drámaian megváltoztatják az általános sorrendet” – idézte Brawn szavait a PlanetF1.

A szakember szerint az új korszak elején erősebbé válhatnak azok a csapatok, melyek eddig a középmezőnyben voltak.

„Úgy gondolom, hogy a változások sokkal közelebb hozzák majd a csapatokat, és a középmezőny néhány istállója nagyobb kihívást jelenthet majd. Ennek köszönhetően a versenyképes csapatok csoportja is nagyobb lehet a jövőben.” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: