DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Leclerc nem lett vezér, hanem beleszürkült a mezőnybe?

Az Alfa Romeónál és első (két) ferraris évadában is kiválóan teljesített a fiatal monacói. Ám vannak, akik szerint ez már kevés, nem sikerült kivívnia a csapatnál az egyértelmű vezérszerepet.

Amikor 2019-ben a Scuderiához került Charles Leclerc, már a szezon elejétől remek tempót mutatott. Igaz, a félretervezett autó miatt a futamgyőzelem egészen Belgiumig váratott magára, de a második félévben láthatóan Sebastian Vettel fölé kerekedett, a német pedig egyre gyakrabban hibázott.

A 2020-as évadot nehéz megítélni, mert egy roppant gyenge technikával jelentkeztek a vörösök, időnként még a pontszerzés is túl nagy falatnak bizonyult a teljesen mellőzött Vettelnek és Leclerc-nek is. Tavaly azonban új csapattársat kapott és a várakozásoktól eltérően nemhogy nem tudta lehengerelni Carlos Sainzot, de a spanyol végül több pontot szerzett, mint kétszeres futamgyőztes csapattársa.

Ha valaki tudja, milyen a Ferrarinál elbukni, az éppen Ivan Capelli. Olaszként 1992-ben, nagy reményekkel érkezett a Scuderiához, de végül különböző problémák miatt óriási égés lett a kaland vége. A korábban a Leyton House istállóval két bravúros második és egy harmadik helyet is megszerző olasz mindössze kétszer zárt pontszerző helyen, rengeteg vezetői hibát vétett, az évad utolsó két futamára le is cserélték Nicola Larinire.

Leclerc berobbant a Formula-1-be, de az utóbbi két évben kissé megfeneklett a pályafutása


Capelli úgy érzi, Leclerc-től most már több kell, mert ha a Ferrari csapaton belül sorrendet fog felállítani, már nem is annyira egyértelmű, hogy ő kerül előrébb. „Carlos Sainz új emberként érkezett a Ferrarihoz, ehhez az igen komplex istállóhoz. Ő azonban bizonyított, egészen kiváló teljesítménnyel jelentkezett már első szezonjában” – ecsetelte véleményét Capelli a Speedweek.com hasábjain.

„Úgy gondolom, az is nagy segítség volt számára, hogy remekül beszél olaszul, ez jól jött neki annak idején a Toro Rossónál is. Azért is csodálom Sainzot, mert a döntő versenyszituációkban rendre nagyon jó döntéseket hoz és első osztályú a gumikezelése is.”

„Ha csak az egykörös, időmérős tempót nézzük, Leclerc-t tartom a gyorsabb pilótának kettejük közül. Ugyanakkor az elmúlt szezonban már egészen mást vártam Charles-tól, azt hittem, egyértelműen a Ferrari vezérévé válik a gárdán belül. Ez azonban nem történt meg. Az előző évadban Vettel mellett ez nem volt kérdés, most azonban a jelek szerint nagyobb nyomás alá került a monacói.”

„Korábban láthattuk, mihez vezethet, ha csapaton belül mindkét pilóta a végső győzelemért küzdhet, emlékezzünk például a Mansell-Piquet, vagy a Senna-Prost párosra. Úgy vélem, idén a Ferrarinál megpróbálják a többi nagycsapathoz hasonlóan az egyik versenyzőre felépíteni a gárdát. Most viszont még megjósolhatatlan, melyikük lenne a kedvezményezett, mindketten nagyon éhesek és győzni akarnak” – tette hozzá Capelli.

Mi várható vajon idén a Ferrarinál csapaton belül?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: