DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Nincs napirenden de Vries F1-es szereplése

Korábban még az egyik legesélyesebb pályázónak tűnt a Williams megüresedő ülésére, mostanra azonban már szóba sem kerül a száguldó cirkusz, ha épp a főnökével beszélget a Mercedes tartalékosa.

 

A múlt hétvégén a Formula-E is felébredt téli álmából, és Szaúd-Arábiában dupla futammal elrajtolt az idei szezon. A világbajnok Mercedes cseppet sem kezdett rosszul, Stoffel Vandoorne megszerezte az új formátum szerint zajló időmérőn az év első pole-pozícióját, majd pár órával később csapattársa, Nyck de Vries vezetésével kettős győzelemre váltották azt.

A fiatal holland versenyző a széria első világbajnoka és egyben címvédője, egyben az Ezüst Nyilak Formula-1-es alakulatának tartalékosa is, aki azóta, hogy anno gokartosként a McLaren felkarolta, arra vár, hogy bemutatkozhasson a királykategóriában. Ehhez a tavalyi pilótakeringőben nagyon közel állt, a George Russell távozása miatt megüresedett Williams-ülésre ugyanis ő volt az egyik jelölt. A grove-iak végül a Red Bull-nevelt Alex Albon mellett tették le a voksukat, de Vries pedig visszahelyezte a fókuszt az elektromos szériára.



A meg nem kapott lehetőség persze nem jelenti azt, hogy örökre elvesztette az álmait, de a pilóta elismerte, most nem munkálkodik minden erejével a Formula-1-be kerülésen. „Minden fiatalnak ez az álma. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már egyáltalán nem is szeretnék a Formula-1-ben versenyezni egyszer. De most nem dolgozom ezért aktívan” – nyilatkozta de Vries az osztrák sajtónak., hozzátéve, sosem lehet tudni, mennyire van közel a nagy pillanat: „Jövőre új szezon kezdődik, meglátjuk, mi lesz. Addig is a lehető legjobban fogom végezni a munkámat.”

Noha tavaly még majdnem a Formula-1-ben kötött ki, de Vries azt is elárulta, idén ez egyelőre egyáltalán nem téma közte és főnöke, Toto Wolff között. „A születésnapja okán beszéltünk legutóbb. Rendszeres kapcsolatban állunk, de a Formula-1-ről sosem beszélünk” – fogalmazott. Az mindenesetre továbbra is jólesik neki, hogy lehetséges esélyesként emlegették 2021-ben, és még most is sokan a debütálását várják. „Hálás vagyok érte és lenyűgöz, hogy a jelöltek között voltam. Ez azt bizonyítja, hogy a tehetségemet elismerik. De minden olyan gyorsan változik, és nagyon sok mindenre nincsen ráhatásom. Csak azzal tudok segíteni magamon, ha jól teljesítek. Boldog vagyok ott, ahol jelenleg versenyzem, mert a bajnoki címért küzdhetek” – mondta a Mercedes hollandja.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: