DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Kihívás volt két autón dolgozni a Mercedes szerint

Már jó előre lehetett tudni, hogy 2022-ben egy új érája kezdődik a Formula-1-nek, azonban egyes csapatoknak nehezebb volt a jövő évre figyelnie. Visszaüt-e vajon?

A jövő héten megkezdődik az autóbemutatók sora, így a száguldó cirkusz új korszaka még egy lépéssel közelebb kerül. Sokan várják ezt a pillanatot, hiszen a megváltozott szabályok szorosabb versenyzést ígérnek.

Kérdés, mennyire könnyen lehet majd felülmúlni azt, amit 2021 adott. Lewis Hamilton és Max Verstappen csatája az utolsó pillanatig kitartott, ez pedig némiképp megbolygatta az istállóik tervezett menetrendjét is. Természetesen a többiekhez hasonlóan a Red Bull és a Mercedes is szerette volna időben a teljes fókuszt 2022-re vinni, ám a kiélezett párharc arra késztette őket, hogy mégse állítsák le a fejlesztéseket.

Hogy ennek mi lesz az eredménye, arra most már kevés várakozás után választ kaphatunk majd. Addig is az Ezüst Nyilak képviselői igyekeznek beavatni az F1 közönségét abba, hogyan is készültek az új korszakra. A csapat technikai igazgatója, Mike Elliott elismerte, a világbajnoki küzdelem váratlan akadályt gördített eléjük.



„Az egyik legnagyobb nehézséget az új autó fejlesztésében az jelentette, hogy pontosan mennyi erőforrást szánjunk rá. Tavaly a világbajnoki címért harcoltunk, és biztosra szerettünk volna menni. De az idei autót is jól szerettük volna összerakni, és ez komoly kihívás volt. Jelenleg költségvetési plafon is érvényben van, és a szélcsatornában is korlátozottan dolgozhatunk, így körültekintően kellett döntenünk, melyik autóra fordítunk több erőforrást. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz az autó” – magyarázta a szakember a Mercedes legfrissebb videójában.

A felkészülést az sem könnyíti meg, hogy idén már nem lehet annyira magabiztosan alapozni a korábbi erőviszonyokra. Elliott ettől függetlenül optimista, bízik az Ezüst Nyilak embereiben és abban is, hogy a szabályok beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. „Egy átlagos évben eléggé be tudjuk határolni, mit is kellene találnunk a téli szünetben. De az új szabályok ki tudja, nem borítanak-e mindent? Remélhetőleg eleget tettünk azért, hogy az élen maradhassunk. Nekünk, mérnököknek ez igazi kihívás, de kívülállóként, szurkolóként, mindenki csak remek versenyzést szeretne látni. Végtére is, szeretnénk, ha a rajongók élveznék, amit látnak, és remélhetőleg tényleg jó versenyekre készülhetünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: