DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Schumacher: Eltúlozták a rivalizálást Nyikitával

Más csapattársaknak is voltak súrlódásaik, de a Haas duója kapta a rivaldafényt – vélekedett Mick Schumacher, aki arról is beszélt, az F1-ben miért érzi jobban otthon magát, mint más sorozatokban.

Első Formula-1-es szezonján esett túl Mick Schumacher 2021-ben: az újonc a Haas versenyzőjeként nem volt esélyes a pontszerzésre, ennek ellenére a közvélemény pozitívan értékeli bemutatkozását, és ő maga is elégedett azzal, amit első nekifutásra elért.

„Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy boldogok vagyunk. Sikerült pár dolgot elérnünk, amit akartunk, mint a Q2-es szereplés és az egész év során való fejlődés. A fő dolog nyilván a pontszerzés, és mind azért küzdünk, hogy az is sikerüljön” – mondta a Crash.net-nek adott interjúban Schumacher. „Azt mondanám, hogy megfelelt az elvárásaimnak. Lenyűgözött az is, hogy nagyon otthon éreztem magam, ami az alacsonyabb kategóriákban nem mindig volt így.”

Miért érezte magát otthon ennyire? A 22 éves német így magyarázta: „Nem is tudom, talán az emberek, a csapat miatt. Nyilván azon múlik, hogy jól érzem magam a bőrömben, jól érzem magam a környezetemben és a pályán. Ezek összessége miatt érzem magam nagyon otthon ebben a bajnokságban.”

 



Azt gondolhatnánk, a német válláról terhet vett le, hogy a sereghajtó Haasnál nem volt tétje az eredményeknek. Ő azonban jobban örült volna, ha a mezőnyben előrébb küzdhet.

„Inkább lettem volna pontszerző helyeken és azért az eredményért harcoltam volna. Talán nehezebb, de jobban szeretem, ha bedobnak a mély vízbe és bizonyítanom kell” – mondta Schumacher, aki sajnálja, hogy nem kapott több publicitást. „Úgy többször a tévéképernyőre lehet kerülni, mint így: most akkor tudunk, ha nagyon túlteljesítjük az autó szintjét, vagy ha sajnos valami rossz történik. Ezt már az elején elfogadtuk, és tudtuk, mi várható el az autótól. Onnantól lényegében azon dolgoztunk, hogy jó irányba haladjunk, és felkészüljünk a következő szezonra, amikor is remélhetőleg már pontszerzésre esélyes pozícióban leszünk.”

Schumacher szezonja nem volt zökkenőmentes: a pályán többször is összecsapott Nyikita Mazepinnel, jóval keményebben annál, mint csapattársak esetében és a mezőny végén indokolt lenne. A német szerint viszont a sajtó olajat öntött a tűzre, mikor a rivalizálást tálalta.

„Bizonyos tekintetben eltúlozták ezt a dolgot. Nyilvánvalóan minden csapattárs versenyképes akar lenni. Nem hiszem, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akiknek ilyen gondjaik voltak, de valószínűleg mi nagyobb nyilvánosságot kaptunk. De mindent összevetve együtt tudunk dolgozni és ugyanaz a célunk, hogy előre mozduljunk és fejlődjünk ebben a sportban” – beszélt Mazepinről Schumacher.

A fiatal versenyző a Ferrari akadémistája, 2022-re pedig a tartalékpilóta szerepet is megkapta a Scuderiától. Mit gondol az esélyről, hogy egy napon versenyzőként is a Ferrarinál szerepelhet?

„Általában mindenki arról álmodik, hogy a Ferrarinál versenyezhet. Szerintem bárki szívesen versenyezne ott. De az én gondolataim itt és most járnak, a Haasnál próbálom a lehető legjobb munkát végezni. Remélhetőleg, egy jobb autóval a maximumot tudjuk kihozni” – zárta az interjút Schumacher.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: