DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Vettel ebben még mindig legyőzi Hamiltont

Bármennyire is dominálta a hibridéra legnagyobb részét Lewis Hamilton, annyira mégsem sikerült letarolnia a mezőnyt egyik évadban sem, amennyire Vettelnek kétszer is még a Red Bull-lal.

A legutóbbi tizenkét szezonban mindössze négy különböző világbajnokot avathattak a Formula-1-ben, ebből a negyedik éppen alig másfél hónapja, decemberben lett összetett győztes, Max Verstappen. Rajta kívül Nico Rosberg egyszer, Lewis Hamilton hatszor, Sebastian Vettel pedig négyszer hódította el a trófeát 2010 óta.

Bár a Red Bull négy bajnoki címéből kettő egyáltalán nem volt egyértelmű (a Ferrarit vezető Fernando Alonso ugyanis 2010-ben és 2012-ben is reális eséllyel rendelkezett a zárófutam előtt és végül csak minimális különbséggel szenvedett vereséget a fiatal némettől), a Mercedes viszont általában lemosta a riválisait, 2017 és 2018 kivételével gyakorlatilag minden évben és tavaly tört meg a hegemónia.



 

Rengeteg futamot nyert Lewis Hamilton és rettentő sok pontot szerzett, de ha a megszerezhető maximális pontszámhoz képest nézzük, hogy hány százalékát zsebelte be a brit ász, még mindig elmarad Vettel két szezonjától is. A német ugyanis 2013-ban elképesztő arányban, a maximálisan megszerezhető egységek 83,58%-át zsebelte be, 2011-ben pedig a 82,53%-át – ez számokban kifejezve annyit tesz, hogy a megszerezhető 475 pontból 397-et, illetve 392-őt tudhatott magáénak, áll a Gpblog.com számításaiban.

A ranglista harmadik helyére fér fel Lewis Hamilton, 2015-ben ugyanis a 475 pontból 381-et szerzett meg, ez 80,21%-os arány. 2019-ben a brit ugyan 413 egységet szerzett, de ekkor a megemelkedő futamszám miatt már a lehetséges 546-ból tette ezt meg.

Max Verstappen a tavalyi évben 396 egységet szerzett, ami 69,23%-os hatékonysággal jár. A valószínűleg elérhetetlen rekordot Jim Clark tartja, a skót zseni ugyanis 1963-ban és 1965-ben is 54-ből 54 pontot szerzett, tehát a lehetséges 100%-ot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: