DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ez volt a Red Bull-Honda sikerének titka

A McLarennél csak küszködött a japán motorgyártó, az energiaitalosokkal viszont feljutottak az F1 csúcsára: a Honda F1-es technikai igazgatója elmondta, mi játszott ebben kulcsszerepet.

A Honda 2015-ben tért vissza a Formula-1-be a McLaren partnereként, ám a közösen eltöltött három szezon csak a kínlódásról szólt. Ezután a Toro Rossót látták el motorral a japánok, majd 2019-től már a Red Bullt is, az energiaitalosokkal pedig rögtön az első évükben győzelmekig jutottak. A csúcsot egyértelműen a 2021-es idény jelentette, hiszen bár a konstruktőrök között a Mercedes címet védett, egyéniben Max Verstappen diadalmaskodott a Red Bull-Hondával.

redbull-honda-abudhabi-2021



De vajon minek volt köszönhető, hogy ami a McLarennél nem működött, a bikákkal nagyon is? Toyoharu Tanabe, a száguldó cirkuszból hivatalosan kiszálló, de valójában a Red Bull munkáját továbbra is segítő Honda F1-es technikai igazgatója (a képen nem ő, hanem Masashi Yamamoto képviseli a japánokat) a RacingNews365.com szaklapnak adott interjúban így beszélt erről:

„A legfontosabb a kommunikáció. Ugyanarra vágytunk: hogy futamokat és világbajnokságot nyerjünk. Hogyan érhetjük el ezt a célunkat? A kulcsa ennek, hogy nagy teljesítményű autót tervezzünk csomagként. Rengeteget egyeztettünk róla, hogy mit szeretnénk csinálni, aztán pedig kompromisszumos döntéseket hoztunk, hogy gyorssá tegyük az autót. Nagyon jól ismertük már egymást, így eléggé nyílt és részletes volt az egyeztetés. Ez az egyeztetés és a kommunikáció tett igazán erőssé és alakított tulajdonképpen egy csapattá minket.”

Tanabe emellett kiemelte Verstappen szerepét is a sikerekben: „Úgy vélem, megvan a tehetsége és képessége, hogy gyorsan vezesse az autót. Ugyanakkor nemcsak gyors, hanem egyfajta emberi szenzorként is működik: roppant érzékeny és rendkívül precízek a visszajelzései. A motor állapotát illetően is nagyon apró hangokat és érzéseket is észrevesz – tényleg egészen apróságokat tud megosztani velünk. A visszajelzései és a próbálgatásai nagyon hasznosak voltak számunkra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: