DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Új turbótól kaphat újult erőre a Mercedes motorja

Olasz források számoltak be arról, hogy a Mercedes – a Ferrarihoz hasonlóan – máris túl van az E10-es üzemanyag jelentette erőveszteségen, emellett pedig egy új szakemberrel erősítettek motor téren.

A Motorsport.com olasz verziója számolt be arról a hírmorzsáról, mely szerint a Mercedes felvett egy új turbóspecialistát, aki segítségükre lehet a 2022-es motor megtervezésekor. A cikkben azt írják, a turbó új elhelyezésével képesek lesznek jobban kiaknázni a V6-os teljesítményét és a hibrid technológiát is.

Előzetes számítások és várakozások szerint a 2022-es erőforrások teljesítményét nagyjából húsz lóerővel visszaveti majd az E10-es üzemanyagra való átállás, azonban a forrás azt is megemlíti, hogy a Mercedes ezen a fronton is behozta már a lemaradását – akárcsak a Ferrari.



Tavaly – a hibrid érában először – gondjai akadtak az Ezüst Nyilaknak a motorjuk élettartamával, ami mind Valtteri Bottasnál, mind a bajnoki címért harcoló Lewis Hamiltonnál büntetéseket eredményezett a szezon második felében.

Toto Wolff szerint mégsem ez okozta a vesztüket az egyéni bajnoki harcban: „Nem a motor miatt buktuk el a világbajnoki csatát, de igaz, hogy az elmúlt nyolc évben most először problémákkal kellett szembenéznünk. Először ez csak egy komponenst érintett egy gyártási hiba miatt, de ez aztán olyan láncreakciót indított el a motorban, ami a szokásostól radikálisabb erőveszteséghez vezetett versenyről versenyre” – ismerte el a Mercedes csapatfőnöke az Auto Motor und Sportnak.

Az Ezüst Nyilak február 18-án mutatják majd be 2022-es versenygépüket, a W13-ast, amelyet George Russell és jó eséllyel Lewis Hamilton fog majd vezetni és amivel megpróbálják megőrizni éllovas pozíciójukat a szabályváltozásokat követően is.

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol garantált a jó közösség és télen sem hagyunk benneteket unatkozni!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: