DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Leclerc elmondta, miben fejlődött a legtöbbet

Két éve még az egyik fő gyengesége volt, de annyi munkát fektetett bele a monacói, hogy úgy érzi, 2021-ben már az egyik erősségének számított az, ahogy a versenyeket menedzselte.

Charles Leclerc a hetedik helyen végzett az összetett tabellán 2021-ben: a középmezőny versenyzői közül csapattársa, Carlos Sainz és a McLarent erősítő Lando Norris is megelőzte őt. Ennek ellenére a monacói pilóta úgy érzi, van egy terület, ahol sokat fejlődött a korábbi esztendőkhöz képest – minderről a Formula1.com hasábjain beszélt:

leclerc-dppi



„Egyértelműen a versenymenedzsment terén úgy általában” – felelte arra a kérdésre a ferraris, hogy miben javult a legtöbbet. „Már a 2020-as év elejétől mondtam, hogy az az egyik gyenge pontom: különösen 2019-ben fordult elő, hogy sok jó időmérőt teljesítettem, a futamon aztán valamelyest jobban szenvedtem. Csapatként is jobban küszködtünk, de úgy éreztem, versenyzőként ez rám még jobban igaz, mint a többiekre. Szóval sok munkát fektettem ebbe 2020-ban, s úgy érzem, 2021-ben már ez lett az egyik erősségem.”

Leclerc korábban azt is elmondta, hogy a fejlődésében Sainz is szerepet játszott, most pedig hozzátette, hogy érzése szerint még mindig nincs meg a tökéletes megoldás a kérdésben: „Még sok a munka ezen a téren: talán az egyensúly az, amit még nem találtam meg az időmérő és a futam között. Olykor kissé feláldozom a kvalifikációt, hogy jobb legyek a futamon, ahogy azt néhányszor láttuk tavaly. De dolgozok rajta, hogy megtaláljam a tökéletes egyensúlyt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: