DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Apja elmondta, mi Verstappen fő erőssége

Nehezen tudott egyet kiválasztani a sok közül a korábbi F1-es pilóta, a friss világbajnok pedig arról beszélt, mi járt a fejében azokon a futamokon, amikor nem alakultak jól a dolgai.

Max Verstappen nyerte a 2021-es Formula-1-es világbajnokságot, méghozzá a számok alapján teljesen megérdemelten, hiszen ő szerezte a legtöbb futamgyőzelmet, dobogós helyezést és pole-pozíciót is a szezonban. Nem véletlen, hogy mind a csapatfőnökök, mind a pilóták toplistáján a holland végzett az első helyen. De vajon mi volt a Red Bull-os fő erőssége? Erre még apja, Jos Verstappen is nehezen tudott válaszolni:

jos-max-verstappen-abudhabi-redbull



„Nehéz egyetlen dolgot megnevezni, annyira sok van neki” – nyilatkozta a korábbi F1-es versenyző a CarNext interjújában. „Rengeteg dolog történt a szezon során. De számomra az, amikor látom a Q3-as gyorsköreit: ahogy a határon vezeti az autót, mint például tette azt Dzsiddában. Az egy hihetetlen kör volt. De ha már itt tartunk, Abu Dhabiban is hihetetlen volt az időmérős képe. Egyszerűen hihetetlen érzéke van ilyenkor az autóban, elképesztő.”

Jos Verstappen mellett ott ült az interjúnál az újdonsült világbajnok is, akit pedig arról kérdeztek, hogyan állt hozzá mentálisan a vb-harcról és mivel biztatta magát az idény nehezebb pillanataiban:

„Nagyon sok minden fut át az agyadon. Minden egyes versenyen sokat gondolkodsz azon, hogy jól fog-e menni vagy sem, s aztán néha látjuk, hogy nem fog jól alakulni. De mindig azt mondtam magamnak: ’ne add fel, csak nyomd tovább’, próbálj finoman menni minden közben, szépen eltalálni a kanyarcsúcspontokat, vigyázni a gumikra. Folyamatosan ezt mondogattam magamnak… például az utolsó futam sem nézett ki jól Abu Dhabiban. Túlságosan lassúak voltunk, nem tudtuk tartani a tempót, de azt mondogattam magamnak, hogy talán történik valami. Sosem tudhatjuk az utolsó kör utolsó kanyarjáig.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: