DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Berger: Masi nagyon jól kezelte a helyzetet

Bár a Mercedesnél és rajongóinál totálisan kicsapta a biztosítékot a versenyigazgató utolsó körös döntése, ami a bajnoki csatározást is befolyásolta, többek szerint Masi remekül határozott.

Nem csak az utolsó futamon történtek furcsaságok, ami a versenyirányítást illeti, hanem ebben az évben sajnos a versenyzés mellett legalább ugyanekkora nagy szerepet kapott a bíráskodás is. Silverstone és a Hungaroring után a Verstappen- és a Red Bull-rajongók háborogtak, hogy kétszer is úgy ütötte ki a hollandot valamelyik Mercedes, hogy abból kizárólag a Red Bull-pilótának származott kára.

Monza és Brazília is olaj volt a tűzre, Dzsiddában pedig hihetetlen furcsa volt végighallgatni, ahogy az FIA rádiózással dönti el a piros zászlós időszakban, hogy melyik rajthelyről ki is induljon a kétes megítélésű szituációk során. Aztán a Verstappen-Hamilton koccanás is véleményes, de végül a hollandot büntették érte.

Gerhard Berger szerint igenis jó döntés volt az is, hogy az utolsó körre elengedték őket és hagyták a versenyzést a két rivális között. Hamilton kezében volt a gyorsabb autó és az első hely, ám Verstappennél a jelentős gumielőny. A holland megoldotta az előzést, majd az élen is maradt, így megnyerte a világbajnoki címet.

„Michael Masi megoldotta, hogy a létező legizgalmasabb befejezése és eldöntése legyen a szezonnak a pályán úgy, hogy semmilyen szabályba ütközőt nem tett. Pragmatikusan közelíti meg a problémákat, mindig megpróbálja megtalálni a legjobb megoldást, de nem hinném, hogy bármi olyat is tett volna az elmúlt időszakban, ami nem engedélyezett a szabályok szerint” – mondta el véleményét Berger a ServusTV adásában.

Berger szerint Masi döntései jók voltak, Hill szerint pedig Verstappen első körös előzése teljesen rendben volt


„Mindenki azt mondja, hogy szabálytalan volt, hogy csak a két éllovas közti lekörözött autókat engedte el, ám a szabályzatban az is benne van, hogy a versenyigazgató dönthet akár így is. Masi pedig érdekesen határozott, próbálta, hogy alapvetően ne segítsen senkinek, de megadja a rajongóknak azt az élményt, hogy kemény befejezése lehessen a csatározásnak.”

„Igenis jól kezelte a helyzetet, ami persze az egyik oldal számára balszerencsés kimenetelű volt. A rajongóknak azonban ez volt a legjobb, ami történhetett és nem volt szabálytalan, megvolt a joga, hogy így döntsön” – tette hozzá a tízszeres futamgyőztes osztrák pilóta.

Az általában Hamilton pártját fogó Damon Hill pedig az első körös előzésről mondott egy érdekeset. „Amikor a zárófutam első körében Verstappen a rossz rajt után visszaelőzte Hamiltont, azt mondták, szabálytalan és adja vissza a helyét. Szerintem pedig nem volt ebben semmi kivetnivaló, száz ilyet láttunk már bárkitől. Egyértelműen elöl volt, nem értettem, miért kellett visszaadnia a pozíciót” – ecsetelte véleményét Hill az F1 Nation podcastjében.

„Max bevetődött egy kőkemény féktávval Lewis mellé, ahogy általában Ricciardo szokta végrehajtani az előzéseit, igen messziről indítva. Mivel Lewis nem védte a belső ívet, minden joga megvolt ahhoz, hogy próbálkozzon ott. Lewis végrehajtott egy kerülő manővert, mert nem maradt helye a pályán, ezért levágta a kanyart. Valóban kemény előzés volt, de mennyi ilyet láttunk az elmúlt években bárkitől és egyikért sem járt büntetés. Ha soha nem hagyjuk a pilótákat előzni, már tényleg teljesen elbizonytalanodnak, hogyan is lehetne versenyezni”- tette hozzá az 1996-os világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: