DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Rosberg: Lewis nem fogja befejezni

Felmerültek olyan pletykák, hogy Lewis Hamilton befejezheti a pályafutását, ám korábbi csapattársa nem lát erre esélyt. Nico Rosberg szerint a brit pilóta jövőre is küzdeni fog a világbajnoki címért.

A Mercedes korábbi pilótája 2016 végén mindenkit meglepett, amikor az utolsó futam után bejelentette a visszavonulását. Nico Rosberg akkor világbajnokként távozott a sportágból, pedig az utána következő szezonra is rendelkezett szerződéssel.

Az idei évben Lewis Hamilton hatalmas csatában volt Max Verstappennel, végül Abu Dhabiban utóbbi szerezte meg a világbajnoki címet, a hétszeres világbajnok pedig a futam utáni interjút leszámítva, azóta sem nyilatkozott a sajtónak az eseményekről.



Többek között ezért is pletykálnak olyanról, hogy az idén megkötött új kontraktus ellenére befejezheti a karrierjét, ám Rosberg erre nem lát esélyt.

„Szívszorító volt számára az a szituáció, mert négy körrel a vége előtt szinte biztos volt, hogy ő lesz a világbajnok. Aztán ezzel az eljárásmód-váltással, vagy nevezzük bárhogyan is, hirtelen elvesztette a világbajnoki címet. Kemény volt, rendkívül kemény, de természetesen számítok rá, hogy jövőre újra ott lesz a rajtrácson, és harcolni fog azért, hogy visszaszerezze azt a címet, amit bizonyos értelemben elvettek tőle” – idézte Rosberget az Independent.

„Lewis korábban a legjobb versenyző volt, ha kerék a kerék elleni csatákról volt szó, majd jött Verstappen, aki tényleg felvette vele a versenyt és néha még jobb is volt ebben nála. Hihetetlen látni a képességeiket, és nézni, ahogyan küzdenek. Olyanok, mintha a saját bolygójukon lennének, jóval mindenki máson túl vannak, szóval nagyon remélem, hogy jövőre is láthatjuk őket” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: