DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Marko: Még nem láttunk mindent, amire Max képes

Helmut Marko szerint első világbajnoki címének megszerzése nem jelenti Verstappen karrierjének csúcspontját. A Red Bull tanácsadója biztos benne, hogy a holland tovább fog erősödni, ő pedig támogatja ebben.

A sportág egyik legemlékezetesebb szezonja zárult le drámai végjátékkal vasárnap Abu Dhabiban. Max Verstappen azt követően állt az élre az utolsó körben, hogy azt előtte végig Lewis Hamilton vezette. A pontegyenlőség miatt a végső győzelem elegendő volt a világbajnoki cím megszerzéséhez, így bár kétes körülmények között, de a hollandé lett a trófea

Tekintettel arra, hogy Verstappennek ez volt a hetedik szezonja az F1-ben, mára gyakorlatilag már veteránnak számít, annak ellenére, hogy még mindig csak 24 éves. Helmut Markonak azonban meggyőződése, hogy az újdonsült világbajnok karrierjének nem ez volt a csúcspontja F1-es pilótaként. „Biztos vagyok benne, hogy Max még nem érte el képessége felső határait. Hiszen láttuk az elképesztő kvalifikációs teljesítményét az utolsó két versenyen, Dzsiddában és Abu Dhabiban. Olyan köröket tett meg, amelyek túlszárnyalták azt a teljesítményt, amire az autó képes volt. Ezért hisszük, hogy még nem láttuk az ő csúcspontját! Minél többet nyer, annál nyugodtabb lesz” – ismertette álláspontját Marko a BBC interjújában.



Verstappen 17 évesen jelent meg először a Formula-1-ben, amikor a 2014-es Japán Nagydíj szabadedzésein a Toro Rossot vezette. A következő szezonban ülést is kapott a csapatnál, majd 2016-ban, a szezon közepén helyet cserélt a Red Bull pilótájával, Daniil Kvyattal, első, bemutatkozó futamát – a Spanyol Nagydíjat – pedig meg is nyerte.

Marko 15 évesen pillantotta meg először Verstappent a Formula-3-ban, ahol azonnal lenyűgözte a holland gyors fejlődése. „Az első komoly beszélgetésem 15 éves korában volt vele. Láttam őt egy F3-as versenyen, ahol jobb volt, mint bárki más” – mondta a Red Bull tanácsadója. „Nedves és száraz körülmények között zajlott a futam, amelyet mérföldekkel nyert. Azt követően közel két órán át beszélgettem vele, pedig a fiatalokkal általában 20 percnél tovább nem szoktam, és meglepődtem azon, milyen érett. Úgy tűnt, csupán fiatal testben él. Az elhatározása, a győzni akarása… lenyűgözött. Pontosan tudta, mit akar elérni” – idézte fel Marko. Mint mondta, a jövőről beszélgettek, majd két-három hét után egyértelművé vált minden. „Azt mondtam, felejtse el az összes utánpótlás-tevékenységet, azonnal megyünk a Formula-1-be!” – emlékezett vissza. 

„Hihetetlenül gyorsan tanult. Nagyon érzelmes volt, de egyre jobban tudta ezt kontrollálni. Tény, hogy elég makacs tud lenni. De úgy érett az évek alatt, hogy nem veszítette el a legerősebb tulajdonságait. És a személyisége is erősödik, ami amúgy már fiatalabb korában is elég erős volt. A saját útját járja, nem néz jobbra-balra. Őt nem aggasztja a bulvár és a média. Jó látni, hogy egy ilyen fiatal srác így tud összpontosítani arra, hogy elképesztő munkát végezzen. Szerencsére ebben a szezonban ez meghozta gyümölcsét. Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó világbajnoki címe, keményen fogunk dolgozni a következőért!” – zárta gondolatait Marko.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: