DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Ezért jogos a Mercedes fellebbezése

Abu Dhabiban a versenyigazgató felülbírálta a sportszabályzatban foglaltakat – épp ellentétesen azzal, ahogyan egy korábbi versenyen, a 2020-as Eifel Nagydíjon tette. Egy sportjogász szerint a Mercedes erős lábakon áll, mindenekelőtt azonban még fellebbeznie kell.

Továbbra sem eldöntött, hogy a Mercedes fellebbez-e az Abu Dhabi Nagydíjon elutasított óvása miatt: a csapat a helyszínen csak fellebbezési szándékát jelezte vasárnap este, melyet követően 96 órán belül kell benyújtani a tényleges fellebbezést. A Mercedesnek jó jogalapja van – mutatott rá egy sportjogra szakosodott ügyvéd, Nicholas Bamber, akit a RaceFans.net szólaltatott meg.

A Mercedes óvását elutasító stewardok a sportszabályzat 15.3 cikkelyére hivatkoztak, amely a versenyigazgatót a biztonsági autó irányítására jogosítja fel – ez pedig, a döntéshozók értelmezése szerint, felülírja a 48.12-es cikkelyt a biztonsági autós procedúráról. Ez utóbbi mondja ki, hogy minden lekörözött autónak meg kell előznie a vezető körön levő többi autót és a biztonsági autót, miután pedig az utolsó lekörözött is előzött, a biztosági autó a következő kör végén tér vissza a bokszba.

A jogász szerint azonban: „Ez az értelmezés látszólag nem következetes a szabályok közérthető nyelvű szemléletével. Szintén ellentmond Michael Masi megközelítésének egy hasonló helyzetben, a 2020-as Eifel Nagydíjon, ahol azt mondta: ’a sportszabályzat szerint szükséges az összes lekörözött autót elengedni’, mielőtt a biztonsági autó visszatért a bokszutcába és a verseny folytatódik. ’Ezért volt a biztonsági autós periódus hosszabb, mint amit normál esetben szerettünk volna.’ Azaz a versenyigazgató nem írhatja felül a szabályzat helyes alkalmazását, beleértve a 48.12-es cikkely teljes alkalmazását.”



A szakember álláspontja szerint rögtön a sportszabályzat legelső cikkelye sérül: „Az 1.1.1 cikkely egyértelművé teszi, hogy a szabályokat ’a biztonság és a sportszerűség alapvető elveire alapozva’ be kell tartatni. A sportszerűség rész a sport szabályainak következetes alkalmazása körül forog. Ennélfogva úgy tűnik, jó a jogi alap, amelyre hivatkozva a Mercedes fellebbezhet.”

A jogász szerint az FIA a stewardok indoklásának megismétlése mellett arra hivatkozhat, hogy a szabályok kétértelmű pontjait a versenyigazgató valós időben hozott döntései írják felül, azzal a céllal, hogy a futam biztonságosan és versenykörülmények között fejeződjön be. Ez az érv azonban a verseny közbeni következetlen döntéshozás, valamint korábbi futamok precedensei alapján nem lesz meggyőző érv.

A Mercedes tehát erős érvekkel mehet az FIA fellebbviteli bíróságához, ráadásul egy sportra szakosodott jogász, Paul Harris segítségére is számíthatnak, aki már Abu Dhabiba a csapattal érkezett – ő képviselte a csapatot a 2013-as tiltott gumitesztet követő tárgyalásan. Mindenekelőtt azonban egyelőre az a legnagyobb kérdés, a Mercedes beadja-e a fellebbezést, vagy nem él a joggal, hogy a 2021-es szezon ne úgy vonuljon be az emlékezetbe, mint a bíróságon eldőlt bajnoki cím éve.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: