DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Latifi: Nem ez volt a célom…

Nicholas Latifi döntötte el a világbajnoki cím sorsát, mondhatjuk nagyon lesarkítva az Abu Dhabi Nagydíj utolsó köreinek történéseiről. A kanadai megmagyarázta a Schumacher mögötti ütközést és bocsánatot kért csapatától.

A kanadai versenyző a mezőny végén, a 15. helyért harcolt Mick Schumacherrel, amikor – önhibájából, összeérés nélkül – a falnak ütközött. A balesetet követő biztonsági autó indította el a láncreakciót, amely az egykörös újraindításban és Max Verstappen világbajnoki címében csúcsosodott ki.

„Nehéz volt a mai versenyünk és küszködtünk a tempóval. A nagydíj vége felé Mick Schumacherrel versenyeztem és kicsit kitessékelt a pályáról, még a sportszerűség határán belül, a kilences kanyarban” – mondta a helyszíni tévéstáboknak Latifi. „Ettől a gumik piszkosak lettek, majd elkövettem egy kisebb hibát, ami sajnos balesetet eredményezett.”



„Bocsánatot kérek a csapattól ezért. Nem tudok sok mindent hozzátenni. A szezon során sok pozitívum volt, de most egyértelműen keserű a szájízem, egyáltalán nem ebben bíztam, nagyon csalódott vagyok” – folytatta a kanadai, aki két alkalommal, a Hungaroringen és Spában szerzett pontot 2021-ben.

„Nem tudom, hogyan alakult a verseny előtte, de mint tudjuk, kreáltam egy lehetőséget a végére. Természetesen nem volt ez a célom” – beszélt arról, hogy a baleset vezetett végső soron az utolsó körös összecsapáshoz és Verstappen esélyéhez.

Latifi nem akart beleszólni a bajnokság alakulásába, de a Red Bull annál inkább örül a balesetnek, amely az ismert következményekkel jár. Christian Horner sajátosan köszönte meg a kanadainak akaratlan közreműködését.

„Élete végéig el fogjuk látni Red Bull-lal” – viccelődött. „A versenyzés isteneinek segítségére volt szükségünk az utolsó 10 körre. Köszönjük azt a biztonsági autót, Nicholas Latifi!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: