DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Leclerc szerint már Hamilton az esélyesebb

Pierre Gasly viszont úgy véli, hogy ha Abu-Dhabiban jó lesz a Red Bull, akkor a jelenlegi nyolcpontos előny elég lehet a végén Max Verstappen számára.

A Szaúd-arábiai Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján még Pierre Gasly és Charles Leclerc párosa is kapott kérdést arról, hogy vajon szerintük ki lesz az idei F1-es világbajnok. A pilótákat először arról kérdezték, hogy mit gondolnak erről a vb-harcról, mire Leclerc elmondta, hogy nagyon jó, de ő sokat nem lát belőle, hiszen közben éppen ő is a mezőnyben versenyez, míg Gasly annyit tett hozzá, hogy a sportágnak jót tesz az, hogy két külön gyártó csatázik az elsőségért.

Ezt követően viszont arra is reagálniuk kellett, hogy ki fog nyerni a végén. "Én folyamatosan meggondolom magam!" - kiáltott fel Leclerc és ezzel a lendülettel át is passzolta a kérdést Gaslynak.

lök_2



"Maxnál van a pontelőny és látom magam előtt, ahogy megnyeri a végén. Két futam van hátra, csak két futam és nyolc pont az előnye, szóval nyilván ő van jobb helyzetben. Nem gondolom, hogy könnyű lesz, a Mercedes nagyon erős lehet itt, Dzsiddában, de ha jó lesz Abu-Dhabiban, akkor megnyerheti a bajnokságot (Verstappen). De az nem fair, hogy Charles ennyivel elintézhette és nem mondott nevet!" - tette hozzá nevetve Gasly, így Leclerc-nek is mondania kellett valamit.

"Én elég biztos voltam Max győzelmében egészen Brazíliáig. Ott viszont kicsit meggondoltam magam, most Lewis jó formában van. Maxnál van a pontelőny, ami számít, szoros lesz, de... talán Lewis" - mondta a monacói.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: