DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Jó irányba halad a Ferrari

Egyre nagyobb az esélye annak, hogy megszerzi a konstruktőri pontverseny harmadik helyét a Ferrari, ebben viszont rengeteg munkája van az olaszoknak. Erre most a pilóták is felhívták a figyelmet.

2019-ig a maranellóiak voltak a Mercedes első számú kihívói, a tavalyi év viszont katasztrofálisan sikerült a számukra. A Ferrari részéről szinte csodának számított, ha a dobogóra kerültek, az idei esztendőben viszont változott a helyzet és sikerült fejlődést elérniük. Az olaszok ebben a szezonban hatalmas csatában vannak a McLarennel az év vége felé pedig nekik áll a zászló.

A csapat pilótái Charles Leclerc és Carlos Sainz is igyekeztek rávilágítani arra, hogy a korábbi nehéz időszak ellenére most rengeteg a pozitívum.



„2019 és 2020 között természetesen volt egy visszalépés, de tavaly már az elejétől kezdve nagyon-nagyon jól dolgoztunk és éreztem, hogy jó irányba haladunk. Még ha a fejlesztések kis lépések is voltak, azok jó felé mentek. Ez számomra mindig jó jel, szóval nem volt áttörés ezekben a fejlesztésekben, de a 2020-as év eleje óta folyamatos a fejlődés, csapatként pedig a lehető legjobban reagáltunk. Két-három versenyen keresztül a friss erőforrás újabb lökést adott nekünk, ami óriási segítség volt a konstruktőri bajnokság harmadik pozíciójáért folytatott hajszában.” – mondta Leclerc a Motorsport-Totalnak.

Hasonlóan vélekedett a Ferrari spanyol versenyzője is, Carlos Sainz ugyan csak az idén csatlakozott a csapathoz, ám szerinte egyértelműen látszik, hogy kifizetődött a rengeteg munka.

„Mióta csatlakoztam a csapathoz, azóta folyamatos a fejlődés, nem csak az autó fejlesztése terén, a motorral együtt is. Úgy érzem, sokat fejlődtünk a stratégia, a bokszkiállások és a csapat általános munkamódszere tekintetében. A hétvégéket is sokkal erősebben futjuk. Természetesen az erősebb csomag segít, de a csapat is nagyon magas szinten dolgozik, főleg a szezon elejéhez képest” – tette hozzá Sainz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: