DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 30. szombat
F1

Sajtó: Bottas motorját is felturbózza a Mercedes

Lewis Hamiltonnak egy egészen kis hátrányt kell ledolgoznia a hátralévő két futamon, míg a Mercedesnek annál is kisebbet megőriznie. Ennek érdekében Bottas is megkaphatja a „rakétamotort”.

 

A Mercedesnél – ahogyan az várható is volt – mindenki gőzerővel fokuszál a soron következő Szaúd-arábiai Nagydíjra, ahová nyolcpontos lemaradásban érkezik meg Lewis Hamilton Max Verstappenhez képest.

Ha semmi váratlan nem történik, akkor valószínűleg ők futnak be az első két helyen, így Hamilton győzelme és leggyorsabb köre esetén is csak másodikként utazhatna a szezonzáróra, azonban ekkor már eltűnne a pontkülönbség a két rivális között.



Azonban miért ne történhetne valami meglepetés? Egy vadonatúj helyszínre utazik a száguldó cirkusz – ami nem is lesz készen teljes mértékben jövő hétvégére -, a Motorsport.com spanyol oldala pedig úgy tudja, az Ezüst Nyilak Valtteri Bottas autója is megkapja a frissített motort.

Katarban Hamilton autójában még a régebbi erőforrás üzemelt – hiszen a hétszeres világbajnok már letöltötte büntetését a motorcsere miatt, így szabadon variálhatják a belső égésű motort a W12-esben -, a hírek szerint Dzsiddában viszont visszakerül a Brazíliában látott „rakétamotor” a Mercedesbe.

Emellett pedig Valttri Bottas is megkapja az utolsó két futamra a nagyobb teljesítményt nyújtó erőforrást, amihez a hírek alapján nincs is szükség motorcserére a finnél, mindössze új beállításokat kap az erőforrás, így ketten eshetnek neki Max Verstappennek Szaúd-Arábiában.

 

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: