Steward
Kovács Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. augusztus 14. vasárnap
F1

Hamilton Russellt szeretné a következő brit világbajnoknak

A hétszeres F1-es világbajnok jövőre új csapattársat kap a Williamstől érkező fiatal tehetség személyében, akitől arra számít, hogy rögtön le akarja majd őt győzni – de szerinte ez is a helyes mentalitás.

2022-ben immár George Russell lesz Lewis Hamilton csapattársa a Mercedesnél, és sokan azt várják a Williamsnél többször is megvillanó ifjú pilótától, hogy hosszú évek után végre valódi házon belüli ellenfele legyen a nyolcadik vb-címére hajtó britnek. Maga Hamilton is arra számít, hogy ilyen mentalitással fog megérkezni Russell – de szerinte ez is a helyes, sőt szeretné, ha majd a visszavonulása után ő lenne a következő brit világbajnoka a Formula-1-nek.

russell-williams-katar-2021



„Láthattuk, hogy George rendkívül tiszteletteljes” – nyilatkozta a címvédő a BBC-nek. „Ő egy hihetetlenül tehetséges fiatal srác, s már szerintem most is komoly a tisztelet közöttünk, pillanatnyilag szépen kiegyensúlyozott a viszonyunk. De persze gyors akar lenni, meg akarja mutatni, győzni akar és minden ilyesmi, amikor új szerepbe kerül. Emlékszem 2007-re, amikor Alonso ellen harcoltam. Nyilván már az első versenyen le akartam őt győzni, szóval ugyanilyen hozzáállást várok George-tól is, máskülönben nem is lenne győztes típus, nem?”

„De most más helyzetben vagyok. Szeretném, ha sikeres lenne. Eljön az a pont, amikor már nem folytatom ebben a sportban, s ő a csapattársam és szeretném, ha ő lenne a következő brit, aki világbajnokságot nyer. Szóval miközben egymással versenyzünk és nyerni akarok, nagyon remélem, hogy pozitív hatással lehetek arra, ahogy a csapatba beilleszkedik – legyen szó akár a mérnöki oldalról, akár az adatok átbújásával vagy csak arról, ahogy a pályán vezet.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: