DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton zseniális formában, Bottas csalódott

Lewis Hamilton embertelen köridővel szerezte meg idei negyedik pole-pozícióját, Valtteri Bottas pedig a harmadik Katarban. A Mercedes ennél stabilabb nem is lehetne, teljesítményüknek köszönhetően pedig két autóval küzdhetnek vasárnap Max Verstappen ellen.

Ismeretlen pályára érkezett a mezőny ezen a hétvégén, a szabadedzések eredményei alapján pedig csak gyenge következtetéseket lehetett levonni. Mostanra azonban úgy tűnik, Katar inkább a Mercedeseknek kedvez. Olyannyira, hogy míg Lewis Hamilton és Valtteri Bottas az első és a harmadik helyen végzett, hiába a második Max Verstappen, csapattársa, Sergio Perez messze elmaradva tőle és az élmezőnytől csak a tizenegyedik.

Előkelő helyről kezdheti tehát a vasárnapi futamot a világbajnoki címért harcoló Lewis Hamilton, aki jelenleg 14 ponttal van lemaradva az éllovas Max Verstappentől. A brit a szezon negyedik pole-pozícióját szerezte meg, amely pályafutása százkettedik rajtelsősége.

Úgy tűnik, a hétszeres világbajnok annak ellenére sem engedte el a nyolcadik világbajnoki címet, hogy büntetések és vereségek sorát kellett kiállnia idén. Lewis Hamiltonban továbbra is van még tartalék, Sao Pauló-i visszatérésével pedig ezt egyértelművé is tette. Bármit is talált a brit világbajnok és a Mercedes Brazília előtt, a terv Katarban is működik.



„Ez az első alkalom, hogy itt versenyzem, nagyon jó új rajongókat látni!” – kezdte Lewis Hamilton a Katari Nagydíj időmérőjét követően. „A tegnapi nap nagyon nehéz volt a számomra, mivel csütörtökön és pénteken sem éreztem magam túl jól. Sokat küzdöttem az edzéseken, mélyre kellett ásnom.”

Mint elmondta, péntek este éjfélig a mérnökeivel dolgozott és rengeteg olyan területet talált, ahol még fejlődhet, továbbá néhány változtatást is végrehajtott a harmadik szabadedzésen. „Annyira hálás vagyok az időzítésért, amikor a pályára küldtek minket. Nem volt forgalom, az utolsó kör pedig gyönyörű volt!” – tette hozzá Hamilton.

„Csodálatos ezen a pályán vezetni. Szerdától kezdve egy picit fájt a hasam, de ma fantasztikusan éreztem magam, és tegnap nagyon jól aludtam. Ez nagy különbség volt, épp erre volt szükségem ahhoz, hogy meglegyen, amit kerestem. Mivel ez egy gyors pálya, nem a legkönnyebb közel maradni egymáshoz, de szerintem ez nem rontja le nagy mértékben az abroncsokat” – magyarázta a brit, majd hozzátette: „Ez egy jó kis menet lesz az első kanyarig, mindent bele fogok adni.”

Bár Valtteri Bottasnak nem sikerült csapattársa mögé felzárkózni, a dobogóra azért felért, így Max Verstappen mögül rajtolhat a vasárnapi futamon.

„A kvalifikációig ez egy jó hétvége volt a számomra. Fogalmam sincs, mi történt egyik napról a másikra. Nagyon kellett nyomnom az időmérőn, sokat küzdöttem az 1-es kanyarban” – mondta a finn. „Mindent megtettem, de kicsit zavart, hogy nem tudtam, mi történt az autóval egy nap leforgása alatt.”

Bottas hozzátette, neki nincs sok veszítenivalója, inkább csak bízik benne, hogy a tapadás jó lesz. Örül, hogy két autójuk lesz Max Verstappen ellen, szerinte így tehetnek majd valamit, hogy a holland elé kerüljenek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: