DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Egy ilyen autóban egy Lewis kaliberű versenyző megállíthatatlan”

Bajnoki riválisa hiába próbálkozott, Lewis Hamilton nem akadt legyőzőre a Sao Pauló-i Nagydíjon. Teljesítménye sokakat lenyűgözött, köztük az F1 vezetőségét is.

Nem volt unalmas Lewis Hamilton brazil hétvégéje, több hátráltató tényezővel is szembe kellett néznie a három nap alatt. Pénteken szabálytalan DRS-e miatt kizárták az időmérőről, így a sprintnek a mezőny végéről futhatott neki. Vasárnap pedig a motorcsere miatti rajtbüntetés küldte hátrébb öt hellyel, de még ez sem akadályozta meg abban, hogy megnyerje a futamot és lecsípjen Max Verstappen előnyéből a pontversenyben.

A csapattagok mellett a szurkolókat is egész biztosan lenyűgözte a címvédő szárnyalása, őt választották ugyanis a nap versenyzőjének. De nem csak náluk lett ő a hős; szokásos futamértékelőjében a Formula-1 sportigazgatója, Ross Brawn is őt nevezte meg a verseny embereként.

Az egykori csapatfőnök szerint az Ezüst Nyilak kollektíven büszkék lehetnek arra, amit Interlagosban mutattak, ennek volt köszönhető Hamilton tündöklése is. „A Mercedes autója bámulatos volt ezen a hétvégén, egy Lewis kaliberű versenyző egy ilyenben megállíthatatlan. Már számtalanszor bizonyította ezt, és minden alkalommal elképesztő” – dicsérte hajdani istállóját és pilótáját.



Túlságosan azért nem lepte meg a hétszeres világbajnok szereplése, szerinte ez a minden helyzetből visszatérés a sikeres versenyzőkben benne van. „Megbirkózott a motorcsere és a kizárás okozta hátránnyal, és messze az övé volt a hétvége teljesítménye. Az autóversenyzők úgy nőnek fel, hogy megtanulnak megküzdeni ezekkel. Amint beülnek az autóba, tudják, hogy működik, ismerik a szabályokat. De hozzá kell szokniuk ahhoz is, hogy nem tudnak mindent kontroll alatt tartani. Képesek negatívból pozitívba fordítani a dolgokat, Lewis pedig épp ezt tette.”

Ami a futam beszédtémáját jelentő Verstappen-Hamilton leterelősdit illeti, Brawn nem tulajdonítana neki a kelleténél nagyobb jelentőséget. „Volt egy forró pillanat Max-szal, amit mindenki másképp lát. Szerintem nincs szó semmilyen drámai kockáztatásról” – vélekedett az esetről. Hamilton győzelme után arra számít, most a Red Bullon a sor, és nem hiszi, hogy bármelyikük elhúzna majd a vége előtt. „Most a Mercedesnél volt az előny, de bármikor visszakerülhet a Red Bullhoz. Senki sem tudja, mi fog történni legközelebb. Két új helyszínre, Katarba és Szaúd-Arábiába utazunk a szezonzáró Abu Dhabi előtt, ahol több módosítást is végeztek a pályán. Minden adott a végjátékhoz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: