DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Meglepetés és csalódottság a Ferrarinál

A konstruktőri bajnokság harmadik helyéért harcolva a maranellóiak egy újabb erős hétvégében reménykedtek, de egyelőre jobban küszködnek, mint az elmúlt időben.

A Mercedes és a Red Bull küzdelme mellett a Ferrari és a McLaren csatájának folytatását várta mindenki Mexikóban, de egyelőre megbolydult a sorrend. Az AlphaTauri odakeveredett mindkettejük elé, ráadásul a két csapat távolabb is van egymástól, mint szokott.

A vörösök, akiknek mindkét pilótájuk mögött már az új erőforrás dolgozik, nem a legbiztatóbban haladnak eddig, ugyanis a hétvégén éppen a motorral gyűlt meg a baja mind Charles Leclerc-nek, mind Carlos Sainznak. A spanyolnak jött a legrosszabbkor, az időmérő elején, így az is kérdéses volt, a Q1-nél tovább eljut-e. Végül a hatodik helyen zárt, amire egy ilyen kezdés után főleg nem számított.

„Eseménydús időmérő volt ez nekem. A Q1 elején nagyon jó köröm volt, de aztán szenvedni kezdtem a motorral a bokszutca kijáratánál. Utána elég nehéz volt megtalálni a ritmust. A Q3-ig nem is sikerült egy tiszta kört futnom, és még az sem volt valami kiemelkedő, szóval meglep, hogy hatodik lettem” – nyilatkozta a spanyol a nap végén.



Szerintük ezért illett volna Pierre Gasly előtt végezniük, ám most rajta is át kell jutniuk, ha jó eredményt szeretnének a versenyen. Sainz nem aggódik amiatt, hogy a rejtélyes motorgondok elvennék az esélyüket. „A rajtprocedúra közben van gond, de megoldjuk, és nem lesz probléma vele” – bizakodott.

Csapattársa is esett-kelt eddig a hétvégén, pénteken a falnak koccant, ami miatt szerelni kellett a Ferrariját, aztán nála is rakoncátlankodott a motor. Leclerc mégsem ennek tulajdonítja a nyolcadik helyet. „Egyértelműen megvolt a potenciál bennünk, hogy közelebb legyünk. A saját hibáim és a lelassító Red Bull összeadódtak, de a legfőbb ember, akit hibáztatni kell a nyolcadik helyért, mégiscsak én vagyok. A szabadedzéseken szenvedtem, ezért nagyon örültem a Q1-es és Q2-es teljesítménynek, mert végre elégedett voltam az autóval. Amikor viszont számított, a Q3-ban, hibáztam. Nem is akarok kifogásokat keresni” – kritizálta magát a monacói.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: