DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Mazepin dühöng: Micknek lehet, amit nekem nem

Újabb fejezetéhez érkezett a Mexikóvárosi Nagydíjon a Haas kettősének története. Nyikita Mazepin ismét kivételezéssel vádolja csapatát az időmérős incidens után.

Eddig sem voltak a legjobb barátok Mick Schumacher és Nyikita Mazepin, és egyre inkább úgy tűnik, hogy hiába közeledik az év vége, és hiába töltenek együtt még egy szezont a Haasnál, nem is lesznek. A konfliktusuk Mexikóban is fokozódott.

Most éppen olyan szituációba keveredtek, hogy a Q1-ben, utolsó gyorskörükre készülve mindkettejüknek helyre lett volna szüksége. Mazepin úgy érezte, lendületesebben tudna haladni az előtte autózó csapattársnál, ezért engedélyt kért az előzésre – amire egy határozott nem volt a válasz.

Még ha túl sokat nem is változtatott volna a végeredményen, hogy melyikük van elöl, az orosz így is kifakadt az időmérő után a csapatára, akik részéről nem érzi a támogatást, és hogy tartanák az egyezséget, miszerint versenyről versenyre cserélgetik, ki kezdi hamarabb a kört. „Ez egy visszatérő téma. Nem egyszer fordult elő, hogy elöl autózóként úgy éreztem, a gumijaimnak nincs szükségük arra, hogy gyorsabban menjek, aztán mások megelőztek. Ez például Zandvoortban is így volt, és annyit mondtak nekem, hogy ha egyes pilóták más módszerekkel tudják felmelegíteni a gumijukat, akkor megtehetik” ­ kezdte vázolni a háttérben zajló dolgokat Mazepin.



Ez az időmérő sem volt sima, a Q1-et Lance Stroll balesete miatt le kellett állítani, ami az oroszt is kizökkentette. Ezzel kezdődött a félreértés. „Most úgy éreztem, hogy valami ritka helyzet állt elő, a piros zászló után nekem is máshogy kellett megdolgoznom a gumikat. Kanyarokon keresztül kértem, hogy cseréljünk helyet, de mindig csak azt mondták, hogy nem. Szóval engedelmeskedtem a szabályoknak, amik a garázs másik oldalán mintha kissé mások lennének” – szúrt oda a Haasnak és Schumachernek.

Próbálja persze azért megérteni a csapata motivációját. „Aggódtam, hogy olyan szituációba kerülök, amikor mindenki feltart mindenkit, és nem lesz elegendő helyem. Amikor a csapattársam lelassított, úgy gondoltam, talán neki erre van most szüksége a gumik előkészítéséhez, és tiszteletben szerettem volna tartani ezt. De amíg a zöldre vártunk, az én gumijaim is kihűltek, így nyomnom kellett volna, de nem tehettem meg.” Schumacher annyival letudta Mazepin elégedetlenkedését, hogy ő bízik a csapatban, és ennél bővebben nem kívánt kommentálni semmit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: