DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Pontszerzéssel számol Giovinazzi és Vasseur

Antonio Giovinazzi szerint az Alfa Romeo egyre közelebb kerül a pontversenyhez, miközben arra törekednek, hogy hosszas várakozás után újra top10-es helyezéseket érjenek el.

Nem áll jól az Alfa Romeo olasz versenyzőjének szénája, hiszen az egyetlen még üres ülés a jövő évi szezonban éppen az övé. A találgatások hónapok óta folynak, de továbbra sem lehet tudni, ki kerül Giovinazzi helyére, vagy hogy egyáltalán lecserélik-e az egyébként kiváló teljesítményt nyújtó pilótájukat. Jó esély van rá, hogy igen, de az olasz motivációját ez egyelőre nem törte meg: az utolsó versenyig szeretne harcolni, lehetőleg pontokért.

Giovinazzi idén mindössze egyetlen pontot szerzett az Alfával, méghozzá Monacóban. Hiába nyújt azonban száz százalékos eredményt, ezen kívül nem sikerült még a legjobb tízben végeznie. Háromszor is a tizenegyedik helyen intette le azonban a kockás zászló, így közel a tűzhöz az olasz többször is megérezhette, milyen a pontszerzését harcolni. 



„Nagyszerű érzés visszatérni Mexikóba. Ez az egyik olyan helyszín, ahol a tömeg valóban a show részévé válik” – emelte ki lelkesedve Giovinazzi. „Három hét alatt három versenyünk lesz, tehát három esélyünk is van a közeljövőben a pontszerzésre. Minden versennyel egyre közelebb kerültünk, úgyhogy remélhetőleg végre eljön a pillanat, amikor hazahozhatjuk végre munkánk megérdemelt jutalmát. A csapatszellem továbbra is nagyon erős és mindannyian ugyanabba az irányba tartunk. Ezt fogjuk tenni egészen Abu Dhabi utolsó kanyaráig.”

Az Alfa Romeo feltehetőleg az idei konstruktőri bajnokság kilencedik helyén fog végezni, ugyanis jelenleg 16 ponttal van lemaradva a Williams mögött és már csak öt forduló van hátra a szezonból. 

„Az előttünk álló három verseny próbatétel lesz az egész csapat számára, különösen egy ilyen hosszú szezon végéhez közeledve” – hangsúlyozta Frederic Vasseur csapatfőnök. „Ugyanakkor nagy lehetőségeket rejtenek, hiszen tudjuk, hogy lesz esélyünk arra, hogy pontokkal térjünk haza. Hatszor voltunk a tizenegyedik helyen ebben a szezonban, háromszor annyiszor, mint bárki más a rajtrácson, így talán nem ér meglepetésként senkit, ha vasárnap ismét a pontokért küzdünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: