DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Eleve hátrányból indul 2022-ben a Williams

A csapatnál tisztában vannak vele, hogy megfelelő „öszvérautó” híján ki kell hagyniuk az Abu Dhabi gumitesztet, ez pedig lemaradást jelent a 2022-es felkészülési időszakban. Az első versenyekre viszont felzárkózást ígérnek.

A Williams már leállította 2021-es konstrukciója fejlesztését – mivel a konstruktőri nyolcadik hely lényegében garantált a csapatnak –, és teljes kapacitással a jövő évi projekten dolgozik. Az istálló ennek ellenére is így véli, a 2022-es szezont alapvetően hátrányból indítja. A magyarázat az Abu Dhabi Nagydíjat követő kétnapos gumiteszt, amelyre a Williams nem épít megfelelő „öszvérautót”.

„Sajnos nem fogunk csinálni semmit. Nem veszünk részt a teszten, mivel nincs öszvérautónk, ez pedig meggátolja a részvételt” – idézi az Autosport Dave Robsont, a Williams járműteljesítményért felelős vezetőjét. „Tudtommal a szabály az, hogy akinek nem áll rendelkezésére öszvérautó, az nem jogosult a teszten való részvételre, így nem leszünk ott.”

 



Ezek az öszvérautók átalakított 2020-as modellek, amelyek felfüggesztését a 18 colos abroncsokhoz igazítják. A téli kollektív tesztek előtt ez a csapatok egyetlen lehetősége, hogy kísérletezzenek az új Pirelli-gumikkal. Az Abu Dhabi gumiteszt egyben az újoncteszt funkcióját is ellátja majd. A Williamst némileg kárpótolja, hogy a Pirelli az egyenlőség jegyében a gyakorláson gyűjtött adatokat minden csapattal megosztja.

„Nem számoltuk ki, mit jelent ez számszerűen. Azt tudjuk, hogy az öszvérautó előnyt jelentene számunkra, de sajnos amikor el kellett volna kezdenünk a vele való munkát, nem állt rendelkezésre elégséges erőforrás. Ezt a döntést régesrég meghoztuk, és nem tudunk mit tenni ellene. Mit veszítünk ezzel tulajdonképpen? A téli tesztelést talán egy kicsit hátrányból indítjuk véleményem szerint. De remélem, hogy ha az autó jól működik, akkor gyorsan felzárkózunk. Szeretnénk részt venni a teszten, de nem fogunk. Ennek ellenére nem leszünk messze, ha elkezdődnek a versenyek” – ígérte Robson, hogy a Williams leküzdi a kezdeti hátrányt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: