DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Leállítja fejlesztéseit a Williams

Nem fejleszti tovább az idei versenygépét a Williams. A brit istálló mostantól kezdve szeretné bebiztosítani a konstruktőri tabellán megszerzett helyezését és a következő évre akarnak koncentrálni.

Bár a mezőny egyik leggyengébb autójával rendelkeztek, a Williams teljesítménye folyamatosan fejlődött az idei esztendő során. A Magyar Nagydíjon már kettős pontszerzésnek örülhettek, Belgiumban pedig George Russell fantasztikus időmérős szereplésének köszönhetően egy dobogós helyezést ünnepelhettek.

A grove-i alakulat jelenleg a nyolcadik helyen áll a konstruktőrök között ezt a pozíciójukat pedig szeretnék megtartani, de ehhez már nem látják szükségesnek a további fejlesztéseket. Ezt a csapat járműteljesítményért felelős szakembere, Dave Robson erősítette meg.



„Ahogy a 2021-es idény az utolsó szakaszába lép, nem lesznek új fejlesztéseink, helyette inkább az autó finomhangolására koncentrálunk, valamint arra a lehető legtöbbet hozzuk ki a rendelkezésre álló forrásainkból. Eközben szeretnénk megvédeni a bajnoki helyezésünket” ─ idézte Robsont a RacingNews365.com

Mivel már nem sok van hátra a szezonból így a Williams igyekszik főként a következő évre koncentrálni, 2022-ben ugyanis jelentős aerodinamikai szabályváltozások lépnek életbe, melyek eléggé megváltoztathatják az erőviszonyokat. A következő feladat viszont az USA Nagydíj lesz, amely kifejezetten fontossá vált számukra a jelenlegi tulajdonos, a Dorilton Capital miatt.

„Az Amerikai Egyesült Államok most már a második hazai futamot jelenti számunkra, ezért alig várjuk, hogy a naptár egyik legjobb helyszínén üdvözölhessük a Doriltoni Capitalt a Williams család tagjaként” ─ zárta gondolatait Robson.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: