DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

A 2022-es szezonban javulnak az autók esőben?

Az F1 illetékesei tanulmányt készítenek arról, a jövő évi autók hogyan viselkednek a spáihoz hasonló körülmények közt – Fernando Alonsótól már kaptak is egy érdekes tippet, árulta el Ross Brawn.

A kudarcba fulladó Belga Nagydíj óta beszédtéma, hogy a Formula-1-es autókat jobban vezethetővé kellene tenni esős körülmények között. A sportért felelős ügyvezető, Ross Brawn elmondta, tanulmány készül arról, a 2022-es szabályoknak megfelelő autók hogyan fognak viselkedni esőben, valamint hogyan javítható a versenyzés minősége ilyen körülmények között.

„Az esőt illetően érdekes munka kezdődik, melynek fókuszában a vízfelverődés és a láthatóság áll” – idézi az Autosport Brawnt. „Tanulmányozni fogjuk az új autók vízfelverését, ugyanis az az elméletünk, hogy a helyzet egy kissé javulni fog. Határozottan meg fogjuk vizsgálni, hogy meghatározzuk, hogyan javíthatunk rajta. A két nagy probléma a nedves versenyeken a láthatóság és a vízen való felúszás. Utóbbi kihívás a gumikra hárul, bizonyos ponton nem lehet javítani rajta. A láthatóság azonban javítható, mostantól pedig felkerül a vizsgálandó elemek listájára. Meglátjuk, tudjuk-e ezt befolyásolni és javítani.”



A Formula-1-es szervezet műszaki ügyeiért felelős vezetője, Pat Symonds irányításával a versenyzőket is bevonják. Brawn elárulta, Fernando Alonsónak volt egy érdekes tippje F1-en kívüli tapasztalatából kifolyólag.

„Pat Symonds és az FIA-s emberek már beszéltek pár versenyzővel az elmúlt futamokon a Spában és az általánosságban szerzett tapasztalataikról, főleg olyanokkal, akik másfajta autókkal is versenyeztek. Fernando különösen érdekes dolgot mondott arról, hogy egy sportautó (LMP1) esőben való alkalmassága jobb, mint egy F1-es autóé. Pedig bizonyos szempontokat tekintve azt gondolnánk, hogy nagyobb kihívást jelent a szélvédő és ablaktörlő miatt. Ő viszont kiemelte, hogy a vízfelverődés ennek ellenére eltérő” – beszélt arról Brawn, hogy a WEC prototípusai is segíthetnek az F1-ben az esős versenyek jelentette probléma megoldásában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: