DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Red Bull megtalálhatta az ellenszert a Mercedes tempójára

A hétvégén Texasba látogat a Formula-1 mezőnye, ahol tovább éleződik a világbajnoki harc Max Verstappen és Lewis Hamilton, valamint a Red Bull és a Mercedes között. A bikák ezúttal közelebb lehetnek.

Max Verstappen bizakodóan néz az USA Nagydíj elé, aki az elmúlt években jó eredményeket ért el a COTA-n, idén azonban alighanem csak egy győzelem számítana jónak számára, esetleg még az, ha Hamilton előtt ér célba.

„Jó lesz visszatérni Amerikába. Mindig is versenyképesek voltunk az Államokban, közel kerültük jó eredményekhez, ezt most győzelemre kell váltanunk. Már minden pályára úgy érkezünk, hogy tudjuk, legalább a dobogóért, de főképp a győzelemért harcolhatunk, ami változás a korábbi évekhez képest. Az elvégezhető legjobb munkára összpontosítunk, és célunk mindig a győzelem, ami nem lesz más Austinban sem. Újabb szoros csata lesz a hétvégén, amit nagyon várok” – idézi a Red Bull előzetes sajtóanyaga Verstappent.



Törökországban azonban úgy festett, hogy lépéselőnybe került a Mercedes az energiaitalosokkal szemben, akik nem igazán tudták felvenni a pole-t győzelemre váltó Valtteri Bottas tempóját. Dr. Helmut Marko szerint azonban talált valamit a Red Bull, amivel Austinban már nagyobb erőfeszítésre késztethetik az Ezüst Nyilakat.

„Több intenzív megbeszélésünk is volt a Török Nagydíj óta” – kezdte a Kronen Zeitungnak Marko. „Elméletileg megtaláltuk az ellenszert, de majd meglátjuk, ez hogyan működik a gyakorlatban” – ami az osztrák lap szerint arra utalhat, hogy a futóművét tökéletesítette a csapat.

A Red Bull főtanácsadója emellett azt is elmondta, hogy az nem lesz elég Verstappen számára, ha mindig csak Hamiltont tartja szem előtt, hiszen neki még nyernie kell! „Még két győzelemre és amellett négy dobogós helyezésre szükségünk lesz, ez a vb-cím képlete. Az elmúlt versenyeken Sergio Perez is egyre jobb formába lendült, de sajnos Valtteri Bottas is csúcsformában van mostanában” – tette hozzá Marko, a konstruktőri címet szem előtt tartva.

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: