DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A fejlesztés hiányáról beszél Hamilton és Bottas

A Mercedes nem kapott új alkatrészeket az elmúlt időszakban, kizárólag beállításoknak köszönhetően sikerült átlépniük a Red Bullt. Hamilton kerüli, hogy csapata előnyéről beszéljen.

Egy tipikus Mercedes-pálya következik a versenynaptárban: 2014 óta csak egyszer nem a brackley-i csapat győzött Austinban, ahol Lewis Hamilton öt futamelsőséggel rendelkezik, ráadásul kétszer a vb-címet is az USA-ban biztosította be. A mérleg a Mercedes irányába billent az elmúlt két nagydíjon, de a bajnokság második helyezettje nem akar messzemenő következtetést levonni ebből.

„Igyekszünk jobban és jobban megérteni az autónkat. Az utolsó futam remek érzéssel töltött el bennünket a hétvége előtt, Valtteri remek munkát végzett, hogy maximum pontot hozzon a csapat számára. De ide és a következő pár versenyre úgy érkezünk meg, hogy nagyon szoros lesz a verseny köztünk. Ezért arra összpontosítunk, hogy a maximumot hozzuk ki abból, amivel rendelkezünk” – mondta a Sky csatornának Hamilton.



„Nem fejlesztettük az autót, csak finomhangoltuk, így hoztuk ki belőle a legtöbbet” – beszélt a Mercedes utóbbi időszakban tapasztalható javulásáról. „Fontos valahogyan megnyerni mindegyik futamot, a maradék hat versenyen célunk maximalizálni a megszerezhető pontokat. Hihetetlenül nehéz lesz, és jönnek majd pillanatok, amikor mi kerülünk eléjük, más helyeken azonban fordítva lesz. Nem szeretném azt feltételezni, hogy Mexikóban nem leszünk jók, de ők általában nagyon erősek azon a pályán. Sok minden megtörténhet ezen a hat versenyen, ezért egyszerre csak eggyel foglalkozunk, és azon mindent beleadunk.”

A legutóbbi nagydíjat Törökországban megnyerő Valtteri Bottas részletesebben kifejtette azt a témát, amire Hamilton utalt: a W12 mostanában nem kapott fejlesztést, az autó javulása nem új elemeknek, hanem beállításoknak köszönhető.

„Ha a szezon kezdetéhez hasonlítjuk, akkor biztos, hogy sokkal jobban kezelhető. Véleményem szerint a legnagyobb gond az autóval az volt, hogy a hátsó tengely nagyon instabil volt és összességében hiányzott a tapadás a tavalyi évhez képest. Mostanában sikerült jobban kiegyensúlyoznunk az autót. Ez az elsődleges érzésem, hogy stabilabb és vezethetőbb lett. A szezon közepén még voltak fejlesztéseink, de az utóbbi időben már nem. Tisztán a beállítással dolgozunk, az egyensúlyt és a jobb vezethetőséget keressük” – magyarázta Bottas.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: