Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. december 8. szerda
F1

A Mercedes bizakodva megy Austinba

Toto Wolff szerint a back-to-back győzelmek meghozták a jó hangulatot és az önbizalmat, a texasi pályát pedig amúgy is szeretik - feltüzelve érkeznek meg az USA Nagydíjra.

Jó hangulatban, nagy lendülettel érkezik meg az USA Nagydíjra a Mercedes csapata: a címvédő hosszú idő után tudott egymás után két versenyt is megnyerni, az autó tempója is kifejezetten biztató volt az utóbbi időben és a riválisok is úgy érzik, hogy Lewis Hamilton visszavehetik a gyeplőt a Red Bulltól. Az austini pályán ráadásul egyébként is mindig jól szoktak szerepelni, így abszolút esélyesek lehetnek az előttünk álló hétvégén.

00121034_176_1



"Biztató volt látni, hogy a jó formánk kitartott legutóbb Törökországban is. Egy jó ideje nem arattunk már egymás után két futamgyőzelmet, szóval a hangulat alapvetően nagyon jó, mióta hazaértünk Isztambulból. Ez ráadásul Brixwort 200. győzelmét jelentette, mióta 1997-ben megkezdték ezt a sorozatot, ami óriási dolog" - tette hozzá Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője.

"Ami Texast illeti: ebben a szezonban már eddig is rengeteg volt a fordulat és a változás, de készen állunk bármire, mindenre reagálni fogunk. Magát a helyszínt nagyon szeretjük, alig várjuk, hogy találkozzunk az amerikai szurkolókkal és a pályát is szeretik a pilóták. Vannak benne gyors, ritmusos kanyarok, technikás részek és előzési pontok is, jól lehet rajta versenyezni, így biztosan izgalmas hétvégénk lesz."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: