Mindenkinek az az álma, hogy egy nap a vörös autót vezesse – közismert tény ez az F1 világában, és nem egy pilótának meg is adatott ez. A legutóbbi szerencsés Carlos Sainz, akinek eddig tényleg nem alakul rosszul a sorsa az olaszoknál – teljesen egálban van „szupersztár”, Ferrari-nevelt csapattársával, Charles Leclerc-rel, és már dobogós helyezésnek is örülhetett a szezonban.
Nemcsak az eredményeket, de a légkört tekintve is maga Sainz is telitalálatnak érzi eddig a maranellóiakat. A spanyol most arról mesélt, milyen az élete így, a Ferrari egyenruhájában. Az egyezség megkötésekor természetesen még nem azt viselte, de azt sem lehetne állítani, hogy jól öltözött volt. Elárulta, érdekes körülmények között született ugyanis a Ferrari-szerződés.
„Elég vicces történet, mert nagyon hosszú tárgyalási folyamat volt. A koronavírus miatti lezárások ideje volt, szóval minden Zoomon és telefonon zajlott, ami kissé bonyolította a dolgokat. Alkalmazkodnunk kellett a szituációhoz, így ugyanannál az asztalnál írtam alá, ahonnan most ezt az interjút adom, Madridból, a házunk kis irodájából” – kezdte Sainz a Motorsport.com szakoldalnak. De ez még nem minden. „A lezárások alatt sok időt töltöttünk együtt a családdal, egy nap pedig felkeltem nyolc körül, és még mindig pizsamában voltam. Bejöttem ebbe a szobába és láttam, hogy apám ott van, kezében egy tollal. Azt mondta: itt kell aláírnod, ez a Ferraris szerződésed, és kész is, ha aláírod. Szóval aláírtam, reggel nyolckor, pizsamában, rögtön ébredés után! Azt mondtam magamnak: oké, jó reggelt!”
Sainz nem érzi úgy, hogy az ezután következő betanulási időszak nagyon nehéz lett volna. Persze a brit csapat, ahol előzőleg versenyzett (a McLaren), egy teljesen más környezet, de a spanyol úgy látja, a Ferrari sem egy külön világ már; nem annyira, mint az elmúlt években volt. „Más a kultúra, és máshogy csinálnak bizonyos dolgokat. De a modern F1-es csapatok manapság nagyon hasonlóvá váltak a munkamorált és a professzionalizmust tekintve. Rengeteg multikulturális csapat van, és még a Ferrari is tele van angolokkal és amerikaiakkal. Még az én mérnökcsapatomat is egy amerikai, egy skót, egy spanyol és egy olasz alkotja. Velük megyek vacsorázni minden este. Szóval az F1 nagyon egyformává vált. De az biztos, hogy a Ferrarinak megvan a saját kultúrája, amit meg kell érteni és alkalmazkodni ahhoz, ahogy ők dolgoznak.”
Ezt még könnyen megszokta, ám igazi Ferrari-pilótává válni nem megy egyik pillanatról a másikra. Még akkor sem, ha egyébként nem ismeretlen az, amit képviselnek. „Érdekes, hogy a kis hírekből milyen óriási hírek lehetnek, csak azért, mert a Ferrari része vagy. Olaszországban ez gyakran megesik, és ezt még meg kell tanulnom kezelni. Még mindig tanulom, hogyan beszéljek; ha egy bizonyos módon mondok valamit, akkor címlapsztori lesz belőle. Egyáltalán nem könnyű. Van egy extra felelősség, ami más csapatoknál nem létezik. A tény, hogy egy országért versenyzel, ez teljesen más. Olyan, mintha egyszerre játszanál a Real Madridban és a spanyol válogatottban. A Ferrarinál versenyezni azt jelenti, hogy a Ferrariért és Olaszországért versenyzel, az ezzel járó felelősséggel tisztában kell lenni. Számomra azonban ez megtiszteltetés. Imádom ezt az országot, sok időt töltök ott. Olaszországban nőttem fel, ott gokartoztam, ismerem a Ferrari iránti szenvedélyt. Sok gokartos, aki ellen versenyeztem, Ferrari-pilóta akart lenni. Az, hogy végül én lettem az, hatalmas megtiszteltetés és kiváltság, amire nagyon büszke vagyok.”
Nem ismeretlen tehát számára az olasz közönség – de még így is meg tudják őt lepni. Sainz örömmel veti magát a tifosi közé, akik őt is imádják. „Teljesen igaz, hogy az olasz rajongók szuper szenvedélyesek és szuper tiszteletteljesek is. Ha megérinthetnek vagy kezet rázhatnak veled, az számukra rendkívül különleges. Nagyon tisztelnek és piedesztálra emelnek. Elég idegessé válnak, amikor a közelükben vagy. Ilyet eddig versenyzőként sosem éreztem; az emberek idegesek lesznek, ha közel vagy hozzájuk. Ilyenkor hátba veregetem őket, és azt mondom: gyerünk, csak egy 27 éves srác vagyok, lazulj el és fotózz! Néha elkérem tőlük a telefont, és én fényképezek. Őrületes ez, de imádom. Az életem kicsit megváltozott, de tartom az egyensúlyt” – mesélt élményeiről a spanyol.
Mit is ért ez alatt? „Furcsa szituáció ez, mert egy nap felkelsz és azt mondod: oké, Ferrari-pilóta leszek. Milyen érzés ez? Ugyanaz a Carlos vagyok, ugyanaz a srác. Ugyanaz a versenyző vagyok, ugyanazzal a szenvedéllyel és tehetséggel. Csak annyi, hogy a Ferrariért dolgozom. Ez óriási felelősség, különösen, amikor Olaszországban versenyzel. Amikor Monzába mész, hirtelen rájössz, mit jelent Ferrari-pilótának lenni. Egyszer csak felismered: oké, ez hatalmas! Nagyobb, mint amit el tudtam volna képzelni. De mégis, ugyanaz a Carlos vagyok, ez nem változik” – foglalta össze az eddigi tapasztalatokat a Scuderiánál.
