DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

A Williams szívesen alkalmazná Schumachert

Bár egyelőre még csak az első évét tölti a Formula-1-ben, Mick Schumacher máris felkeltette az egyik legnagyobb múlttal rendelkező csapat figyelmét. Jost Capito szeretné őt a Williamsnél látni.

Már az utánpótlás szériákban is kifejezetten nagy figyelem kísérte Mick Schumacher pályafutását, az érdeklődés pedig csak még nagyobb lett, mikor 2020-ban megnyerte a Formula-2-es bajnoki címet, majd az idei esztendőre szerződtette őt a Haas csapata. A német pilóta az amerikai istálló színeiben egyelőre nem tudott pontot szerezni, a Török Nagydíj időmérő edzésén viszont sikerült megvillannia.

Mivel a mezőny egyik leggyengébb autójában ül, így neki és csapattársának, Nyikita Mazepinnek sem volt túl sok lehetősége megmutatnia tehetségét, ám a Williams istállójánál már így is felfigyeltek Schumacherre és a jövőben szeretnék alkalmazni, ha erre lehetőségük nyílik. A csapatfőnök, Jost Capito legalábbis kifejezetten örülne ennek.



„Azt kell mondanom, hogy Mick igazán kiváló munkát végez. Ez még mindössze az első éve a Formula-1-ben, de ahogyan kezeli a dolgokat és a csapatát, valamint ahogyan maga mögé állítja őket, az egyszerűen zseniális” ─ idézte Capito szavait a PlanetF1.

A Williams szakemberét olyannyira lenyűgözte a 22 esztendős pilóta, hogy biztos abban, számolni kell vele a jövőben, ezért ha lehetősége lesz rá, mindenképpen tenne számára egy ajánlatot.

„Ő egy olyan versenyző, akire érdemes odafigyelni, kedves srác és abszolút megérdemli, hogy egy olyan autóban üljön, amellyel képes lehet a győzelemre. Biztos vagyok benne, hogy ez meg fog történni. Ha az egy Williams lenne, az még jobb lenne!” ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: