DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hullámokban tör rá a visszavonulás gondolata Hamiltonra

A hétszeres F1-es világbajnok elismerte, hogy az utóbbi években többször is átfutott az agyán, hogy távozzon a száguldó cirkuszból, de a sikeréhsége eddig mindig felülírta ezeket az érzéseket.

Lewis Hamilton a 15. szezonját tapossa a Formula-1-ben, 36 életévével már a mezőny rangidősei közé tartozik (miközben a fiatal generációról is kiváló véleménnyel van). Sokan arra számítottak, hogy akár már a jelenlegi idény végén búcsút inthet a sportnak, néhány hónapja azonban 2023 végéig szóló szerződéshosszabbítást írt alá a Mercedesszel, így újabb két évig még biztosan a mezőnyben láthatjuk majd.

A Sky Italia által készített interjúban ugyanakkor Hamilton elismerte, hogy többször megfordult már a fejében a visszavonulás gondolata, csakhogy eddig még mindig legyőzte ezeket az érzéseket a sikeréhsége:

hamilton-podium-szocsi-dppi



„Gyakran átfut az agyamon ez a gondolat” – mondta az esetleges távozásról a brit versenyző. „Olyan, mint egy hullám: csak jön és megy. Számos alkalommal előfordult az utóbbi négy-öt évben, hogy nem tudtam, hogy továbbra is fel akarom-e áldozni a személyes életemet az edzések oltárán. Vannak más dolgok is, amiket szeretek csinálni. Rengeteg dolgot szeretnék kipróbálni.”

„Másrészt viszont azt mondom magamnak, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy ezt a munkát végezhetem. Elég hosszú idő után az autóversenyzői pályafutás csak egy kis része az életnek, de sok idő van még a visszavonulásra.”

„Ez arról szól, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt. Azt mondom magamnak, hogy ha még mindig éhes vagyok a sikerre, ha még mindig ugyanúgy edzem, mint gyerekként – márpedig így van –, és ha még mindig remek eredményeket érek el… Márpedig még mindig éhes vagyok a sikerre. Ha már lassabbnak érzem magam, és nem lesz meg bennem az erő és a motiváció az edzésekhez, akkor tudni fogom, hogy itt az ideje abbahagyni.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: