DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Haas is bejelentette 2022-es párosát

Hivatalosnak tekinthető, amire egy ideje már számítottunk: a következő szezonban újra Mick Schumacher és Nyikita Mazepin alkotja a Haas versenyzői duóját.

„Folytonosságot szerettünk volna a volán mögött 2022-ben, és örömmel erősítem meg, hogy Mick Schumacher és Nyikita Mazepin a következő szezonban is az Uralkali Haas F1 Team színeiben fog versenyezni” – jelentette be Günther Steiner csapatfőnök.



„2021 lehetővé tette mindkettejük számára, hogy tanuljanak a Formula-1-ben, és újoncként sokat tettek ebben az évben. Nehéz volt a csomagunkkal, ugyanakkor mindketten állták a kihívást és szorosan együttműködtek a csapattal, megtanulták folyamatainkat és alkalmazkodtak a Formula-1-es szezon nehézségeihez, belső és külső velejáróival. Most várjuk a 2022-es szezont. Biztosak vagyunk benne, hogy csapatként előrelendülhetünk, és versenyképes csomagot adhatunk Micknek és Nyikitának, Formula-1-es pályafutásuk következő lépcsőfokaként” – mondta Steiner.

A csapat a szezon során nem fejlesztette versenygépét, a VF-21-et, elengedve az idei konstruktőri eredményt, hogy a 2022-es szabályváltozásokra koncentrálhasson. Ennek is szerepe van abban, hogy Mick Schumacher 19, Nyikita Mazepin 21. helyen áll a pontversenyben, a teljes szezon futó versenyzők közül csak ők nem rendelkeznek vb-ponttal. Maradásukról nyíltan beszélt Steiner, de a páros szerződése eddig nem volt véglegesítve.

A Haas formális bejelentésével egyetlen üres hely maradt a 2022-es rajtrácson: az Alfa Romeo második versenyzőjének személye Valtteri Bottas mellett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: