DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vasseur Bottastól várja az Alfa felemelkedését

Frederic Vasseur, az Alfa Romeo Racing csapatvezetője elárulta, hogy 2022-ben az újonnan hozzájuk érkező Valtteri Bottastól várja a csapatuk előrelépését. A cél valószínűleg közös.

A finn 2022-ben több éves szerződéssel csatlakozik az Alfához, Vasseur pedig bízik benne, hogy köré tudják építeni a csapatot. Bottas csapattársának személyét azonban továbbra is titok övezi, talán még ők maguk sem tudják, ki lesz az, de Vasseur többször is kijelentette, hogy többféle pilóta kombinációval számolnak. 



Valtteri Bottas Lewis Hamilton csapattársaként egymást követő négy konstruktőri világbajnoki címhez segítette hozzá a Mercedest, a harc pedig jelenleg az ötödikért folyik. A RacingNews365-nek adott interjújában Vasseur elárulta az okokat, amiért a finnt szerződtették le 2022-re, továbbá egyértelművé tette: tőle várják, hogy egy új korszakba repítse a csapatot. „Az elmúlt néhány szezonban Valtteri mindig dobogós helyen végzett a bajnokságban és folyton Hamilton közelében volt az időmérőkön” – részletezte Vasseur. „Ezen túlmenően, pontosan tudtuk, hogy ő egy olyan csapatot keres, ahol vezető lehet, nekünk pedig éppen arra volt szükségünk: vezetőt kerestünk az elkövetkezendő évekre. Úgy gondolom, rá tökéletesen építhetünk.”

„Ha megnézzük az F1 elmúlt 25 évét, minden jó csapat egy pilóta köré épült. Ott volt például Alonso a Renaultnak, Vettel a Red Bullnak, Schumacher a Ferrarinak, és Hamilton a Mercedesnek. Nekünk is hasonlót kell kiépítenünk és biztos vagyok benne, hogy Valtteri a tökéletes választás” – fejtette ki a csapatvezető, majd hozzátette: Bottas szerződtetése mindkét fél számára tökéletes lehetőség volt, hiszen hasonló elképzeléseik voltak és mindketten ugyanazt keresték. „Valtteri stabilitást keresett, amihez hosszú távú elköteleződésre van szükség. Nekünk is ez kellett és hogy megtaláltuk őt, óriási lehetőség a számunkra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: