DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Brawn is megemelte a kalapját a McLaren előtt

Ross Brawn szerint csodálatos volt látni azt, hogy Daniel Ricciardo futamot nyert, de Lando Norris és az egész csapat megérdemli a dicséretet - hamarosan egy Norris-győzelmet is el tud képzelni.

Ross Brawn is megdicsérte Daniel Ricciardót és a McLarent a szokásos futamértékelőjében - a Formula-1 sportigazgatója a legfrissebb bejegyzésében több témát is érintett, de természetesen a wokingiak sikerét külön is kiemelte. Mint írta: ahogy a szurkolók számára, úgy nála sem volt kérdés, hogy a Nap Versenyzője az ausztrál pilóta volt.

00121030_181



"Mindenki ismeri azokat a kihívásokat, amelyekkel meg kellett küzdenie ebben az évben. Idő kellett neki, mire beilleszkedett a McLarennél, de az utóbbi versenyeken már nagyon erősen teljesített és örülök, hogy újra ilyen versenyképesnek látom. Ő a Formula-1 egyik igazi értéke, egy nagyszerű pilóta, egy nagyszerű személyiség. Emiatt csodálatos dolog azt látni, hogy nyer és nagyon meg is érdemelte, mert az egész hétvégén semmilyen hibát nem vétett" - magyarázta Ricciardóval kapcsolatban Brawn.

"Ugyanakkor Lando (Norris) előtt is megemelem a kalapomat, ő, Daniel és az egész csapat nagyon tudatos volt. Tudták, hogy az egymással való csatával csak időt veszítenének és most olyan esélyt kaptak, amit nem szabadott elvesztegetniük. Lando és Daniel egy csapat és a tökéletes döntést hozták. Jár az elismerés Landónak, a nagyobb képet látta és tudom, hogy az ő napja nemsokára eljön" - tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: