Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 21. kedd
F1

Brown és Seidl szerint is hosszú út áll még a McLaren előtt

„Még rengeteg dolgunk van” – vélekedett a monzai hétvégét követően Seidl és Brown. A McLaren vezetői ragaszkodnak hozzá, hogy senki ne ragadtassa el magát, hiszen bőven akad még tennivaló.

A McLaren vezető duója, Andreas Seidl csapatfőnök és Zak Brown vezérigazgató rendkívül izgatott volt a monzai versenyhétvége után, hiszen kilenc év után végre újra felállhattak a dobogó legfelső, és ha ez nem lenne elég, a második fokára is. 170 futamból álló sorozat szakadt meg ezzel, ám a vezetők hangsúlyozták: nem szabad elbízniuk magukat, hiszen hosszú út áll még előttük, hogy a csapat ott tartson, ahol szeretnék. A McLaren ugyanis utoljára 2012-ben, a Brazil Nagydíjon nyert futamot, 1-2-ben pedig a 2010-es Kanadai Nagydíjon zártak, 220 versennyel ezelőtt. Vasárnap Monzában a wokingi csapat régi nagyságuk visszatérésének jeleit mutatta azzal, hogy Ricciardo már a rajtnál átvette a vezetést a bajnoki éllovas Max Verstappentől, majd meg is tartotta azt, amikor a vb-riválisok összeütköztek.

Andreas Seidl így vélekedett a futam után: „Először is, nagyon örülök és büszke vagyok a csapat mai teljesítményére, továbbá annak minden egyes tagjára otthon, a pályán, illetve a Mercedesnél, és természetesen Danielre és Landóra is. Nagy volt a nyomás, hiszen tudtuk, hogy jó az autónk, és azt is, hogy ha az elején sikerül előznünk, akkor akár a győzelemre is esélyesek lehetünk.”

„A csapat szenzációs munkát végzett és nagyszerű látni, ahogy lépésről lépésre megtérül az a sok belefektetett idő. Ugyanakkor nem ragadtathatjuk el magunkat. Fontos, hogy ma ünnepeljünk, de ne felejtsük el, hogy egy héttel ezelőtt Zandvoortban nem volt okunk örülni. Még rengeteg a tennivaló, de az irány helyes” – tette hozzá Seidl.



Zak Brown vezérigazgató, aki a pódiumon is csatlakozott ünneplő versenyzőihez, viccesen mesélte, hogy üzletet kötött Andreas Seidllel, hogy felemelhesse a trófeát. „Igen, elképesztően büszke vagyok. A McLarennél az összes férfira, nőre, Andreasra… a csapatunkra. Örülök, amiért fogadtunk Andreassal. A fogadás tárgya az volt, hogy övé minden munka és a győzelem, de én emelhetem fel a trófeát. Az egyik legjobb ajánlat, amit valaha kötöttem! Mindig kész vagyok az ilyesmire.”

Brown dicsérte továbbá Seidl vezetői kvalitásait, illetve a német főnök megingathatatlan nyugalmát, aki a leintést követően csatlakozott Ricciardo örömködéséhez a csapatrádióban. „Andreas mindig nagyon nyugodt, ami nagyszerű. Az ember pont ilyen vezetőt szeretne egy F1-es csapat élére. Szerinte egy győzelem nem minden, hiszen a múlt héten nem voltunk valami jók, ezért a talajon kell tartanunk a lábunkat. Én is így vélem” – fejtette ki Brown.

Seidl méltatta versenyzőit is, Norrist az eddigi legjobb eredményéért (P2) az F1-ben, Ricciardót pedig a nehéz kezdés után megszerzett győzelemért. „Mint tudjuk, Landónak szenzációs szezonja volt eddig. Daniel viszont küzdött a beilleszkedéssel és nehezen szokta meg az autót. Megvan azonban az oka, hogy miért szerettük volna őt a csapatban látni: rutinos versenyző és az egyik legjobb ebben a sportágban. Ahogy a szünet után visszatért, az bámulatos és nagyszerű volt ez a hétvége. A Ferrarival folytatott csatára is szükségünk volt ahhoz, hogy visszatérjünk az F1 élére. Elégedett vagyok mindkét versenyzőnkkel” – mondta Seidl, majd hozzátette: „Látni, hogy ez a csapat mire képes ilyen nyomás alatt, lenyűgöző volt számomra. Nagyon boldog vagyok és ma este nagy ünneplés lesz, hiszen ezeket a pillanatokat muszáj megünnepelni!”

A varázslatos monzai napot követően a McLaren 13,5 ponttal a Ferrari előtt áll összetettben, így harmadik a konstruktőri bajnokságban az Orosz Nagydíj előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?