Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. október 19. kedd
F1

Leclerc: Fordítsuk meg a rajtrácsot!

Nagy vesztese, de nagy nyertese sem volt a sprintkvalifikációnak a Ferrari, amit Leclerc ráadásul úgy csinált végig, hogy a nap folyamán nem is érezte jól magát. Szerinte így is sikerült a maximum.

Elérkezett a Ferrari hazai hétvégéje, de háromból két nap után egyelőre felemásan alakulnak a dolgaik. A McLarenek, nagy konstruktőri riválisaik visszakerültek eléjük a mezőnyben, pilótáik pedig autóval, egészséggel egyaránt szenvedtek. Carlos Sainz a második szabadedzésen falnak ment az SF21-essel, Charles Leclerc pedig a pénteki egész napos motorproblémák után szombatra már fizikailag sem érezte jól magát.

A sprint ezek után, sok más versenyzőhöz hasonlóan a Ferrarisoknak is eseménytelenül telt. Leclerc ugyan nem nyilatkozott erről olyan negatívan, mint néhány kollégája, de elismerte, talán meg lehetne még fűszerezni valamivel. „Nyilván, ahogy láttuk, a mai verseny nem volt túl izgalmas. De úgy érzem, az elején azért volt akció, különösen az első pár kanyarban. Mondjuk azt, hogy most mindenki ott van a sorban, ahol a helye van; a gyors autók elöl, a lassabbak hátul. Így nehéz pozíciót fogni” – ismerte el.



Van azonban ötlete, mi tenne jót ennek a sokat kritizált formátumnak. „Ha sprintversenyt tartunk, miért ne fordíthatnánk meg a világbajnokság állását? Akkor sokkal több akciót látnánk!” ­– vetette fel. A helyszín szerinte sem volt épp a legszerencsésebb, hiszen Monzában eleve kihívás az előzés. Ennek egyszerűen a pályakarakterisztika az oka. „Egy olyan versenyen, mint ez, nehéz követni egymást. Ez egy alacsony leszorítóerős pálya. Igen, vannak egyenesek, de sok nagyon gyors kanyar is. Az alacsonyabb leszorítóerő miatt nehéz a másik nyomában maradni. Nagyon trükkös.”

Ezt, és állapotát figyelembe véve összességében örül, hogy ott vannak, ahol. A csapat is mindent megtett – még motort is cseréltek, hogy megpróbálják megoldani a gondokat –, és Leclerc is kihozta magából a maximumot. Ez alapján pedig várja a holnapot, és nem tart a tavalyi katasztrofális Olasz Nagydíj megismétlődésétől. „Még a versenyen sem éreztem 100%-osan magam, de ami fontos, hogy végül tudtam 100%-ot nyújtani. Ezt csapatként is megtettük, a 6-7. helyen végeztünk, de ez holnap az 5-6. Tanultunk a tavalyi hibáinkból, és még ha nem is vagyunk ott, ahol lenni szeretnénk, de nagyot léptünk előre” – fogalmazott optimistán a monacói.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?