DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Hülkenberg nem lát esélyt a folytatásra

Bár a jövő évi felállásokat tekintve Nico Hülkenberg is esélyesnek tűnt valamelyik ülésre, a német pilóta megerősítette, hogy már nincs esélye arra, hogy 2022-ben állandó helyet találjon magának.

Hülkenberg számára nem igazán alakult úgy a karrierje, ahogyan azt sokan várták volna, bár a németek egyik legnagyobb tehetségének számított, első szezonjában pedig pole-pozíciót is szerzett a Williams autójával, sem a futamgyőzelmet, sem pedig dobogót nem sikerült elérnie az évek során.

Habár állandó helye a tavalyi esztendőben sem volt, három futamon még így is lehetőséget kapott arra, hogy rajthoz állhasson, miután Sergio Perez és Lance Stroll is elkapták akkor a koronavírust, így neki kellett beugrania a Racing Pointnál.

A jövő évre gyakorlatilag már minden hely foglalt a Formula-1-ben, az Alfa Romeo csapatánál viszont még kiadó egy hely, miután egyelőre csak Valtteri Bottas érkezése vált hivatalossá, továbbá a csapatvezető Frederic Vasseur is elmondta, hogy szeptember végéig várni szeretnének a döntéssel. Hülkenberg viszont most elárulta, nem tárgyalt az istállóval, így már nincs lehetősége a folytatásra.



„Nem folynak tárgyalások az Alfa Romeóval. Igazából ez lett volna az utolsó esélyem egy állandó 2022-es ülésre, mivel a többi már mind gazdára talált” ─ idézte a német versenyző szavait a Motorsport.

Ezek után természetesen felmerül, hogy merre tovább, de Hülkenberg igyekszik nyugodt maradni és higgadtan értékelni a helyzetet. A hírek szerint az IndyCar is egy opció lehet, korábban ugyanis Ed Carpenter árulta el azt, hogy folytak egyeztetések egy esetleges jövőbeli tesztlehetőségről.

„Az élet megy tovább, nem kell sietnem a döntésemmel, izgalmas megkereséseket kaptam, de először szeretnék mindent elrendezni és megnézni, hogyan alakulnak majd a dolgok” ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: