DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Perez tisztában volt a jövőjével

A Red Bull mexikói pilótája már a nyári szünet előtt tudta, hogy mi lesz a sorsa a csapaton belül. Sergio Perez szerint jó ideje sikerült egyezségre jutniuk, így csak az aláírásra kellett várni.

2021-ben egy hosszú sorozat szakadt meg azzal, hogy az idei szezonra leigazolta a Red Bull istállója Sergio Perezt. Az energiaitalosok korábban éveken keresztül csak a saját nevelésű tehetségeket ültették be az autóikba, ám Alexander Albon helyére már egy külsőst igazoltak. A mexikói versenyző eddig hozza azt, amit elvártak tőle és eddig úgy néz ki a csapatnál is elégedettek vele.

Korábban már a csapatfőnök, Christian Horner is utalt arra, hogy szinte csak formalitás lesz a szerződés meghosszabbítása, most pedig Perez is elárulta, hogy már a szünet előtt megegyeztek.

„Úgy mentem a nyári szünetre, hogy tudtam, mit fogok csinálni. Nyilvánvalóan mindenki szabadságra ment, így tovább tartott, mire készen lettünk. Pénteken írtam alá, miután mindenki visszatért, de már régóta elköteleztük magunkat. Néhány futammal ezelőtt Helmut Marko és Christian Horner is azt mondták nekem, hogy nagyon boldogok, amiért megtartanak és ne keresgéljek máshol. Ők is velem akarták folytatni és én is velük, szóval egyszerűen mindkét fél számára egyértelmű volt, hogyan lesz tovább” ─ idézte Perez szavait a PlanetF1.



A Red Bull idén fantasztikus formát mutat és nagyon komoly esélyük van arra, hogy akár mindkét világbajnoki címet megszerezzék az egyéni és a konstruktőri pontversenyben egyaránt. Pontosan ezért nagyon fontos volt számukra, hogy ne csak az egyik versenyzőjükre számíthassanak. Perez számára nem volt egyszerű megszokni az új közeget, de úgy véli jövőre jó esélyei lehetnek, főként az új szabályok miatt.

„Ez egy hatalmas lehetőség, jövőre pedig mindenki a nulláról indul. Nem titok, hogy időnként küszködtem az autóval, hogy a maximumot hozzam ki belőle, szóval most már a nagyobb képet szem előtt tartva gondolkodhatok, valamint szerezhetek néhány más dolgot, ami befolyásolhatja a jövő évi autót. Mindenképpen nagy lehetőség ez” ─ tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: