DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ferrari: Ha 2022-ben sem leszünk elöl, elbuktunk

Az évtized elején és végén többször is a világbajnoki címért harcoltak a vörösök, ám az utóbbi két és fél szezonban kevés a sikerélmény. A Ferrari komoly bukásként élné meg, ha jövőre sem harcolhat a címekért.

Bár a 2020-as, rettentően gyengén sikerült évadhoz képest egészen jó szintre emelkedett a Scuderia, még mindig csak a középmezőnyt erősítik a vörösök és Sebastian Vettel 2019-es, szingapúri győzelme óta nem intettek le elsőként Ferrarit. Bár idén két pole-pozíciót Charles Leclerc azért szerzett, a monacóinak és Carlos Sainznak is (Vettel magyarországi kizárásának következményeként) mindössze egy-egy dobogós hely jutott.

Előre megmondták, hogy ez átmeneti év lesz és mindent a következő szezonra összpontosítanak, amikor viszont mindenáron a legjobb két-három csapat között szeretnének lenni. „Amennyiben 2022-ben is minden marad a régiben és a középmezőnyben ragadunk, akkor mindent rosszul csináltunk. Nem titok, hogy mindannyiunk célja, hogy a létező leghamarabb újra világbajnoki címet nyerjünk. Ezért a jövő évi fejlesztésekre tettünk fel mindent, amikor az új aerodinamikai szabályok miatt nagy változások érkeznek” – mondta el véleményét Mattia Binotto a Scuderia Fans hasábjain.

Mindent a jövő évre tett fel a Ferrari, ha a középmezőnyben ragadnak, óriási bukásnak élik meg


„Alapvetően szükséges, hogy jövőre a világbajnoki címért legalább harcban lehessünk, ezért dolgozunk annyira keményen. Ha ez nem így történik és nem kerülünk előrébb, akkor ez azt jelentené, hogy rosszul végezzük a munkánkat és ez számunkra egyenlő lenne a bukással.”

„Ha megnézzük az első félévi eredményeinket, egészen elégedettek lehetünk, láthatóan sokat fejlődtünk a tavalyi évhez képest. Sokkal több pontot szereztünk, mint tavaly ugyanennyi verseny után és az adatok is bizonyítják, hogy a mi csapatunk fejlődött a legtöbbet egy év alatt összességében (bőven volt is honnan).”

„Ez azt mutatja, hogy a jó irányba haladunk és remekül tudunk csapatként együtt dolgozni. A nyári szünet nagyon fontos, hogy mindenki megfelelően felkészüljön a rettentően intenzív második félévre” – tekintett előre a Ferrari csapatfőnöke.

Jövőre valóban ott lehet a legjobbak között újra a Ferrari is?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: