DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Verstappen: Meg kell találnunk a Mercedes által nyert tizedeket

A Red Bull holland F1-es világbajnoki esélyese úgy érzi, nemcsak az összetettbeli sorrendben vette át a vezetést a rivális csapat, hanem bizony tempó terén is közelebb kerültek hozzájuk.

Fordulatosan és kiélezetten alakul eddig 2021-ben a világbajnoki küzdelem a Formula-1-ben. A szezon első fázisában a Mercedes tartani tudta a lépést a megerősödő Red Bull-lal, sőt némileg előnybe is kerültek, ám május végétől július elejéig az energiaitalosok zsinórban szállították a győzelmeket, így ők vették át a kezdeményezést. A Brit és Magyar Nagydíjak után azonban újfent fordult a kocka, így Lewis Hamiltonék mehettek el vb-éllovasként a nyári szünetre.

verstappen-hamilton-dppi-2021



Ebben persze szerepet játszott, hogy Silverstone-ban és a Hungaroringen alig gyűjtött pontot Max Verstappen és a Red Bull. A holland ugyanakkor úgy érzi, nemcsak az összetett tabellán ragadta magához a kezdeményezést a Mercedes, hanem bizony tempó terén is felzárkóztak rájuk:

„Most rajtunk a sor, hogy dolgozzunk azon, hogy megtaláljuk azt az egy-két tizedmásodpercet, amit a Mercedes visszanyert hozzánk képest a szezon során. Nagyon dominánsak voltak az előző években, úgyhogy ilyen szempontból sokkal jobb helyzetben vagyunk idén” – nyilatkozta a fiatal holland a De Telegraafnak.

„Meglátjuk, mit tudunk még kihozni az autónkból. Magyarországon például egy új padlólemezt vetett be a Mercedes. Biztos vagyok benne, hogy izgalmassá tudjuk tenni ezt a csatát. Mindig jó esélyünk van a győzelemre, nem kell hirtelen feladnunk a küzdelmet” – vélekedett Verstappen. A Red Bull-os utalását a Mercedes magyarországi új padlólemezére egyébként cáfolta Toto Wolff csapatvezető, aki szerint az azt megelőző brit hétvégén vetették be az utolsó nagy aerodinamikai fejlesztésüket.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: