DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Marko: Verstappen és Hamilton talán sosem lesznek újra jóban

A Red Bull főtanácsadója szerint az ütközés, ami a két rivális között történt, visszafordíthatatlan változást hozott kettejük viszonyában. Verstappen és Hamilton ügye nem mostanában merül feledésbe.

Ismét bebizonyosodott, amit a Formula-1-ben már évtizedek óta megfigyelhetünk, hogy két pilóta jó viszonya döntő többségében addig tart, amíg nem egymás ellen kell csatázniuk a világbajnoki címért. Max Verstappen és Lewis Hamilton között sem volt érezhető semmi különleges feszültség 2021-ig, ám most, hogy a Red Bull-Honda ekkorát fejlődött és egyértelműen fenyegeti a Mercedes egyeduralmát, már nincs akkora barátság. A Brit Nagydíj első körében történt ütközés pedig kifejezetten elmérgesítette a helyzetet a két érintett istálló és pilóta között.

A Red Bull főtanácsadója érzi, hogy az azóta kialakult, ellenségesebb viszony nem mostanában fog normalizálódni, az is lehet, hogy sohasem. „Meg akarjuk nyerni a világbajnoki címet, ehhez pedig annyi pontot kell minden szereznünk, amennyi csak lehetséges. Max is tudja és Hamilton is tisztában van ezzel” – ecsetelte véleményét Helmut Marko a Motorsport Magazin hasábjain.

Örökre rányomja bélyegét a Verstappen-Hamilton viszonyra az ominózus ütközés?


„De történt valami, amit már nem lehet visszacsinálni, rövid idő alatt semmiképpen nem lehet meg nem történtté tenni, ami köztük lezajlott. A kapcsolatuk biztosan nem fog gyorsan helyrejönni, ha egyáltalán valaha is helyrejön. Azt azért remélem, hogy mindketten uralkodni fognak magukon és fair, sportszerű körülmények között harcolnak tovább.”

„Úgy gondolom, Max ebben az évben bizonyítja, hogy már világbajnoki címet érő szinten versenyez. Bahreinben ugyan még a pályahatárokkal akadt gondja, ami a futamgyőzelembe került. Bakuban szintén balszerencsés volt, amikor kiválóan vezetve egy teljesen biztos sikertől fosztotta meg a durrdefekt, amiért szintén nagy kár. De jó úton halad azzal, hogy nyugodtabban versenyez, minden évben egyre magasabb szintet képes hozni, hogy felérjen a csúcsra” – tette hozzá Marko.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: